Kórházba került Balázs Klári, azonnal meg kellett műteni
Hirdetés
Teljes titokban feküdt kórházba Balázs Klári, akit nemrég gerincsérvvel operáltak. A komoly műtét szinte életmentő volt, az énekesnőnek ugyanis óriási fájdalmai voltak, ráadásul operáció nélkül akár le is bénulhatott volna. Férje, Korda György nagyon aggódott feleségéért, ráadásul be sem mehetett meglátogatni a lábadozó Klárikát- írja a Blikk
– Olyan fájdalmaim voltak, hogy folyamatosan kapkodtam be a fájdalomcsillapítókat. Alig tudtam járni, levert a víz, és nagyon rossz volt a közérzetem, azt hittem, hogy elpusztulok. Végül év elején egy CT-vizsgálat során derült ki, hogy mi a baj – emlékezett vissza Klárika, aki félt a beavatkozástól, ám tudta, hogy nincs más lehetőség. Az operációt tolni kellett a járványügyi helyzet miatt, de a karantén hónapjai alatt sem enyhültek az énekesnő fájdalmai, mostanra azonban szinte teljesen elmúltak, többek között egy csodakészítménynek hála.
Hirdetés
– Dr. Papp Zoltán Attila műtött, akinek nagyon hálás vagyok. Közölte, hogy ez az egyetlen megoldás, ha nem műt meg, akkor lebénulhat a lábfejem. Pszichésen is fel kellett készülni az operációra. Gyuri is nagyon féltett, nem volt könnyű időszak – magyarázta Klárika.
– Mélyaltatásban műtötték a gerincemet, egy 4 centiméter hosszú vágást ejtettek rajtam, az 5-6-os csigolyámnál a becsípődött, két ideggyököt nyomó sérvet kellett kiszabadítani. Egy órán át operáltak, ami nagyon jól sikerült. Amikor az altatás után magamhoz tértem, nagyon megnyugodtam, hogy jól vagyok, minden rendben. Másnap hajnalban már kibotorkáltam a mosdóba, amit ugyan nem lett volna szabad, de nem szerettem volna az ágytálat használni – nevetett az énekesnő.
– Gyuri értem aggódott, én pedig érte, hogy egyedül van otthon. Szerencsére négy nap után hazaengedtek, és otthon gyógyultam. Azért is tartottam titokban a műtétet, mert nem szeretek panaszkodni, másrészt szerettem volna megvárni, hogyan gyógyulok – magyarázta az énekesnő, akihez hetente jár gyógytornász, valamint egy csodaszernek köszönhetően gyorsabb volt a felgyógyulás, mint azt remélte.
Hirdetés
– Gyurikám gondoskodott rólam, ugyanis hat hétig még ülnöm sem volt szabad, vagy álltam, vagy feküdtem. Szerzett nekem egy nem túl kellemes illatú gyógynövény-összeállítást, amitől rohamléptekben javultam. Csökkentette a fájdalmaim, a gyulladásokat és mint utólag kiderült, segítette a csontszövet visszaépülését is. Ami pedig a legjobban meglepett engem, a varázsnövények egyike nem más, mint a közönséges kis erdei ibolya. Egy életre megszabadultam a reumától és az ízületi bajoktól – mondta az énekesnő.
Fontos a vizsgálat
A gerincsérvet akár egy hirtelen, rossz mozdulat is okozhatja, ám a kínzó fájdalom csak jel, amelyre ha nem figyel a beteg, akár le is bénulhat. – Ha a sérülés múlni nem akaró fájdalommal jár, és kórházi kezelés sem segít, akkor elkerülhetetlen a műtét – mondta dr. Kóczán István orvos.
Kép: Ripost – Kovács Gábor
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
Hirdetés