Korlátozásoktól mentes születésnapi ünnepséget szeretne II. Erzsébet királynő

Hirdetés

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint II. Erzsébet királynőnek, aki áprilisban 95 éves lesz, eltökélt szándéka, hogy a júniusban esedékes “hivatalos” születésnapi parádét ismét a hagyományos pompával rendezzék meg, nem utolsósorban azért, mert az uralkodó ezzel is ki akarja fejezni elismerését a hadsereg által a járvány leküzdésére tett erőfeszítésekért.

A királynő, aki 69 éve ül az Egyesült Királyság trónján, tavaly március óta legnagyobb vidéki rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor ősi kastélyában tartózkodik férjével, Fülöp edinburghi herceggel, aki az idén lesz 100 éves.

Hirdetés

Az évszázados hagyományok alapján tavaly is júniusban lett volna esedékes a királynő hivatalos születésnapi ünnepsége, a Trooping the Colour néven közismert színpompás katonai parádé is, amelyet mindig a királyi lovas testőrség londoni laktanyájának parkjában, a Horse Guards Parade-en tartanak, másfélezer fős díszelgő alakulat látványos bemutatójával.

A palota és az ünnepség helyszíne között húzódó, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárút mentén ilyenkor rendszerint százezrek köszöntik a királynőt.

Tavaly nyáron azonban a járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások miatt a windsori kastély belső nagy parkjában, közönség nélkül, a Walesi Gárda néhány tucatnyi katonájának díszszemléjével tartották meg a hivatalos születésnapot, amelyre a királynő gyalog érkezett közeli lakosztályából.

A katonák és katonazenekar tagjai a kormány előírásának megfelelően egymástól két méter távolságot tartva sorakoztak fel, és az ünnepség az ilyenkor szokásos másfél óra helyett alig húsz percig tartott.

Hirdetés

A Trooping the Colour – a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg díszelgő alakulatainak – 1748 óta a mindenkori brit uralkodó születésnapjának ünnepsége.

A ceremóniát II. Erzsébet királynő csaknem hét évtizedes uralkodásának kezdete óta eddig csak egyszer, 1955-ben törölték, az országos vasutassztrájk miatt

Az azóta eltelt 66 évben a rendkívül visszafogott tavalyi hivatalos születésnapi ünnepség volt az első, amelyet nem a hagyományos helyszínen, közönség nélkül rendeztek.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap udvari forrásai szerint azonban idén az a terv, hogy a szokásos módon, a hagyományos helyszíneken, régi pompájában tartják meg az ünnepélyt, annál is inkább, mivel ezúttal a királynő is tisztelegni óhajt a fegyveres erők előtt, elismerve a hadsereg hozzájárulását a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, különösen az oltóanyagok forgalmazásával járó logisztikai feladatok megoldásához.

Hirdetés

A lapnak nyilatkozó egyik udvari illetékes elmondta: végleges döntés tavasszal várható, és II. Erzsébet királynő természetesen elfogadja, ha az akkori előírások alapján esetleg módosítani kell a terveken, de az a törekvés, hogy az ünnepséget hagyományos formájában megrendezzék.

A ceremónia az idén június 12-én esedékes, két nappal Fülöp herceg századik születésnapja után.

A The Sunday Times értesülése szerint az ünnepségen várhatóan jelen lesz az uralkodó unokája, Harry herceg amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt, annak ellenére is, hogy ők tavaly gyakorlatilag kiváltak a brit királyi családból, és Amerikába költöztek.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: