Koronavírusban halt meg Árpa Attila fiatal sporttársa
Hirdetés
Budapest – Mérhetetlen fájdalom, amelyre senki nem számított: egy fiatal, bivalyerős sportolót, Hajós Pétert (†41) is legyűrte a koronavírus.
Hirdetés
A férfi már régebb óta birkózott a vírussal, de Petya, ahogy szerettei hívták, viszonylag hosszasan jól viselte, csak hőemelkedés és köhögés volt a tünete, otthonról még dolgozni is tudott – írja a Blikk.
Bízott benne, hogy ennyivel át is vészeli, hiszen fiatal még, és erős, nem lesz semmi baj. Ám november elején olyan fulladásos roham jött rá, hogy a mentők vitték be a kórházba. Ott bebizonyosodott: a Covid megtámadta a tüdejét, előbb tüdőgyulladást, majd tüdőembóliát kapott.
A családja – amely szintén elkapta a vírust – nagyon megijedt, amikor a férfi kórházba került, de bízott abban, hogy a magyar bajnok amerikai focista ebből is feláll majd. Sajnos tévedtek: november 9-én Petya keringése összeomlott, és hiába próbálták újraéleszteni az orvosok, nem tudtak rajta segíteni.
Hirdetés
A fiatalember édesanyjának három éven belül másodszor kell szembenéznie a felfoghatatlan fájdalommal: korábban másik fiát veszítette el. A tragédiát a mai napig sem dolgozta fel, erre jött most az újabb fájdalmas csapás.
A hazai amerikai futball legismertebb képviselője, Árpa Attila is megrendülve értesült Peppe haláláról.
Hirdetés