Kovács P. József betegen gyászol: 50 közös év után hunyt el felesége, Marietta

Hirdetés

Kovács P. József tavaly karácsonykor veszítette el feleségét, Mariettát. Az egykori tévés júliusban tölti majd be a nyolcvanadik születésnapját, ám addig még alaposan próbára teszi őt az élet. Súlyos betegséggel küzd, a járvány miatt magányosan, tihanyi házában tölti mindennapjait.
Meghalt Kovács P. József felesége
„Drága barátaim. Ötven gyönyörű, élményekkel és sok-sok küzdelemmel teli év után örökre elment Marietta, életem fele, a társam, aki oly sokat tett értem és a családunkért. A vigasz két nagyszerű gyermekünk és négy unokánk, de őt pótolni nem lehet…” – így tudatta felesége halálát tavaly karácsonykor Kovács P. József a Facebookon.

Hirdetés

Bízott a gyógyulásban
„Az én csodálatos feleségem hosszú ideje küzdött a betegséggel, méltósággal, türelemmel és bizakodva. Mindent megtettünk azért, hogy meggyógyuljon, és velünk együtt ő is az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásban. Elmondhatatlan fájdalom van most bennem, egyedül vagyok, és csak a könnyeimet nyelem” – mondta felesége halála után Kovács P. József.

Bemondóként ismerte meg feleségét
Amikor Mercsényi Marietta és Kovács P. József összekötötték az életüket, ő már ismert bemondó volt, 1962-ben került a televízióhoz, de dolgozott a Magyar Rádióban is.

Belerokkant a fájdalomba
Irigylésre méltó, hosszú, harmonikus, szeretetteljes kapcsolatnak vetett véget a sors, és a legendás televíziós bemondó szinte belerokkant a fájdalomba. Azóta próbál talpon maradni és erősnek tűnni a legendás televíziós bemondó.

Karády Katalin leszármazottja
Kovács P. József felesége a híres budai étterem, a Déryné bisztró tulajdonosa és alapítója volt. Mercsényi Marietta Karády Katalin leszármazottja. Apa nagymamája a színésznő testvére volt.

Hirdetés

Súlyos betegséggel küzd
Ráadásul a koronavírus járvány miatt egyedül, súlyos betegséggel küzdve kell megvívnia élete legnehezebb csatáját. Mert sem a lánya, sem a fia, sem a négy unokája nem látogathatja őt.

Speciális kezelésre szorul
„Az elmúlt hónapokban egy cél lebegett a szemem előtt, valahogy megóvni, meggyógyítani imádott feleségemet. Nem foglalkoztam magammal, a panaszaimmal, csak az volt a fontos, hogy a párom egészséges legyen. A sors elvette őt tőlem, és egyszerűen képtelen vagyok az elvesztéséről, a hiányáról beszélni. Nem megy… Ugyanakkor most oda kell figyelnem magamra, mert kezelésre szorulok, így aztán még a koronavírus elleni vakcinát sem kaphatom meg. Alaposan próbára tesz az élet…” – mondta a Blikknek az egykori bemondó.

Tihanyban él
„Tihanyban élek már jó ideje. Itt van velem a kutyám, őt sétáltatom nap mint nap ezen a gyönyörű, hangulatos településen. A tévét nem tudom nézni, egyszerűen nem érdekel. Ha van annyi lelkierőm, olvasok, zenét hallgatok. Néha átnézek a túlpartra, és látom szemben Zamárdit, Földvárt és azt a tündéri települést, Kőröshegyet” – mondta a volt tévés.

Hirdetés

Kőröshegyen keresztelték a gyerekeit
„Néha átnézek a túlpartra, és látom szemben Zamárdit, Földvárt és azt a tündéri települést, Kőröshegyet. Merthogy ott, abban a kis templomban kereszteltettük meg annak idején a lányunkat és a fiunkat. Csak a múltidézés maradt nekem” – mondta Kovács P. József.

Fia tévés producer
A házaspárnak két gyermeke született. Egyikük, Kovács Kristóf, aki követte édesapját a tévé világába: sikeres televíziós producerré vált, többek között ő készítette korábban az Esti Showder és az Activity című műsorokat is.

Kiemelt kép: Kovács P. József
Forrás: balatonkornyeke.hu

Hirdetés

Hozzászólások: