Kovácsovics Fruzsina elmondta, miért jött össze Istenes Bencével

Hirdetés

Jó kapcsolatát ápol egykori szerelmével, Istenes Bencével Kovácsovics Fruzsina, ráadásul Csobot Adéllal is jóban vannak.

Kovácsovics Fruzsina és Istenes Bence évekkel ezelőtt egy párt alkotott, ám azóta teljesen máshova és más mellé terelte őket az élet. Bencének két kisfia is született és boldog házasságban él Csobot Adéllal, azonban ennek ellenére jó viszonyban maradt egykori szerelmével

Hirdetés

Ráadásul Bence saját műsorában, az IstenEstben is feltűnt Fruzsi, aki egy epizód erejéig Adéllal együtt szerepelt.

“Mi Adéllal jól ismerjük egymást azért régóta. A Bence kapcsán találkoztunk. Igazából ezt Adél is elmondta a műsorban hogy ő úgy ismerte meg a Bencét, hogy mi tök jóban voltunk”– vallotta be Kovácsovics Fruzsina az RTL Klub Reggelijében

Bence és Fruzsi két éven keresztül alkotott egy párt, eleinte csak a hírverés miatt mutatkoztak egy párként, majd végül valóban egymásba szerettek. Elválásuk után pedig barátok maradtak.

Hirdetés

“Azért is vagyunk mi most jóban, mert egyszerre csöppentünk bele a médiavilágba. Sok mindenen mentünk keresztül együtt, azt mondom mi együtt léptünk át a gyerekkorból felnőttkorba. Nagyon jó barátok is voltunk a kapcsolatunkban, és szerintem ezért tudott megmaradni”– tette hozzá az énekesnő.

Forrás: blikk.hu

Címlapfotó: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások: