Közlekedési vita miatt lőttek le egy hatéves kisfiút az anyja autójában

Hirdetés

Egy hatéves kisfiú halt meg a kaliforniai Orange megye egyik autópályáján, miután egy másik autóból rálőttek. A gyilkosságot egy közlekedési vita váltotta ki. A kisfiú anyja a középső ujját mutatta, amiért nem engedték besorolni a sávba. A másik kocsi anyósüléséről ekkor egy férfi rálőtt a család autójára – számolt be az esetről az Origo.

Hirdetés

A kisfiú nővére, Alexis Cloonan elmondta, hogy valaki előhúzott egy puskát és hason lőtte az öccsét. „Mami, fáj a hasam” – idézte fel sírva a történteket a lány, aki odament, felvette az öccsét, aki azonban vérzett, majd elkezdett a gyerek kékülni, a mentő ekkor vitte el, és ekkor látták őt utoljára élve – számol be róla az abc7.com.

Hirdetés

A fiút éppen iskolába vitte anyja, amikor a tragédia megtörtént. Aiden Leos a múlt héten töltötte be hatodik életévét.

A hatóságok arról számoltak be, hogy az 55-ös autópályán haladt az anyuka az autóval, amikor lövés érte a hátul ülő kisfiút egy másik autóból. Az anyuka látta, hogy egy nő vezette az autót, az anyósülésen pedig egy férfi ült. A golyó a csomagtartón keresztül érte el a kisfiút. A gyilkos egyelőre szökésben van.

Hirdetés

Hozzászólások: