Kozso új párkapcsolatáról: most boldogabb és szerelmesebb, mint valaha

Hirdetés

Fotó: tv2

A Storynak adott interjúban Kozso elmondta, hogy jelenleg boldogabb és szerelmesebb, mint valaha. Megosztotta azt is, hogy új párja nemcsak gyönyörű és sportos, de cégvezető és egyetemista is. Barátnője nem csak a magánéletében, de a munkájában is segíti, kiegészítik egymást a fellépések szervezésétől a színpadi megjelenésig, és még nemzetközi galériákban is kiállítanak közösen.

“Amióta a kedvesem, igazi szép szerelmem mellettem van, minden sokkal könnyebb. Őrülten szerelmesek vagyunk, szebbek a nappalok és az éjszakák, jobb a levegő, a fény, az ízek, az illatok, a világraszóló érzések. De művészemberként szükségem is van az én múzsámra. Én a szerelemből táplálkozom, ezért élek, hogy aztán az érzéseimet kiénekeljem, és vászonra fessem magamból az emberiségnek. Szürrealista módon fejezem ki önmagam. Most újra színesben látom a világot, örök hálát érzek a lelkemben!” – nyilatkozta.

Hirdetés

Kozso súlyos egészségügyi problémákkal küzdött az elmúlt években. Kilenc éve szenvedett egy súlyos agyvérzést és aneurizmaműtéten esett át. Ezt követően egy autóbalesetben is részt vett Amerikában, amelynek következtében eltört a gerince, és két ember vesztette életét a balesetben.

“Az őrangyalaimnak hála, fantasztikusan jó állapotban vagyok, pedig nem sok esély volt arra, hogy két agyvérzés és az egy hónapig tartó kóma után egyáltalán életben maradok. Az utóbbi években még többször megnyitotta Hudák professzor (dr. Hudák István – a szerk.) a koponyámat, hogy meggyőződjön arról, minden rendben van-e az általa kifejlesztett speciális anyaggal. És szerencsére igen, tökéletesen jól vagyok. Most akár már száz évig is élhetek.”

Hirdetés

Hirdetés

Hozzászólások: