Kulcsár Edina válása után nehéz anyagi helyzetbe került
Hirdetés
A válása után az interneten igazi népharag zúdult, meg nem erősített információk szerint emiatt több jövedelmező influenszer szerződéstől is elesett.
Most munka híján van, elmondása szerint azonban ez a saját döntése volt. “Én kértem, hogy tartsunk egy kis szünetet, hogy minél több időt tudjak a gyerekeimmel tölteni. Szépen lassan azonban elkezdek visszatérni a munkába” – mondta Edina a Blikknek.
Hirdetés
Csutival keményen dolgoztak együtt a jobb boldogulásért, így bátran vágtak bele egy hitelbe. Az évek alatt felépült a szakértők által 200 millió forintra becsült luxusingatlanuk, ami után körülbelül havi félmilliót kell fizetni a banknak.
“Csutival úgy egyeztek meg, hogy ő költözzön el, Edina pedig majd egyedül fizeti a törlesztőt. Munka híján viszont nehéz helyzetbe került” – tette hozzá az ismerős.
Hirdetés