Lassan elfogynak a rendszámok, jöhet az új formátum és a teljes csere
Hirdetés
Néhány évig még kitartanak ugyan, de hamarosan elfogynak a három betűből és három számból álló hazai rendszámok. De sokkal hamarabb elfogynak azonban a veterán járművek OT rendszámai, amelyek formátuma OT 12-34. A legmagasabb sorszámú rendszámok már 97-tel kezdődnek, az Origo ezért megkérdezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, mi lesz ezeknek a sorsa. Kiderült, hogy jóval több rendszám van még raktáron, mint sokan gondolnák.
Hirdetés
Az említett magas sorszám nem jelenti azt, hogy már csak háromszáznál kevesebb hatósági jelzést lehetne kiadni a muzeális járművekre” – válaszolta a minisztérium. Részben a korábban fel nem használt készletekből jelenleg még ezres nagyságrendű szett érhető el. Az adat értelmezéséhez fontos tudni, hogy tavaly összesen 623 OT rendszámot adtak ki.”
Hirdetés
A minisztérium világossá tette, hogy az OT rendszámok jövőjét az általánosan használtakéval közösen kívánja rendezni. “Az általánosan használt rendszámtáblák karakterkészletével kapcsolatos jogalkotási munka folyamatban van, ennek részeként várható az OT rendszámtáblák kérdésének rendezése is.”
Mivel az OT rendszámok a tartalékok ellenére is sokkal gyorsabban fogynak majd el, mint a hagyományos rendszámok, a minisztérium válasza azt sugallja, hogy a három betű, három szám formátum utódjáról a vártnál hamarabb születhet döntés.
Hirdetés