Látványos égi együttállást láthatunk március végén

Hirdetés

Fotó: freepik.com

Látványos együttállás, „bolygósorakozó” lesz a jövő héten – írja az MTI a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményére hivatkozva.

Március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint 1 foknyira látszik majd egymástól az égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint a két égitest már alkonyat után megfigyelhető lesz a nyugati égen.

Akinek nagyon éles szeme van, és teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt. Egy egyszerű kézitávcsővel azonban sokkal könnyebb megfigyelni a párost. Ennek segítségével a Vénusz vakítóan fényesnek, míg az Uránusz egy halvány, zöldes-kékes csillagnak látszik majd a Vénusztól balra, kicsit lefelé.

Hirdetés

A Vénusz már 19:15 körül megpillantható lesz, és iránytűként segíthet megtalálni az Uránuszt. A halvány bolygót azonban csak 20:30 körül lehet majd meglátni.

Az Uránusz és a Vénusz 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025 júliusában találkozik az égbolton, ám akkor mintegy másfélszer akkora távolságban haladnak majd el egymáshoz képest, mint most. A mostaninál közelebb csak 2028. június elején lesz a páros egymáshoz.

A nem mindennapi tavaszi bolygósorakozóról és annak megfigyeléséről részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon.

MTI
Borítókép: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások: