Lehet, hogy szeptemberre a felső tagozatosok is be lesznek oltva

Hirdetés

„Az oltási program jelenlegi menete mellett azt remélhetjük, hogy a szeptemberi iskolakezdésre már a felső tagozatosok is be lesznek oltva – mondta Falus Ferenc volt tiszti főorvos az ATV Híradójának.

Hirdetés

A nyarat a maszkot szabályosan hordva, a távolságtartásra ügyelve kell végigcsinálni, ezzel kevesebb lehet a haláleset és csökkenhet a kórházba kerülők száma. A maszkot akkor vehetjük le a nyárone, ha egyedül, a családunk körében vagyunk, vagy sportolunk, de utóbbi esetben is tartani kell a távolságot. Idén nyáron nem szabadna engedni a tömegrendezvények megtartását – fogalmazott Falus Ferenc a csatornának.

Hirdetés

Véleménye szerint még mindig nem elegendő tesztet végeznek, hiszen azoknak pozitivitása 25 százalékos, ami komoly aggodalomra ad okot. Annyi tesztet kellene csinálni, hogy a pozitivitások aránya 3-5 százalék közé kerüljön.

Miközben az utóbbi négy napban már csökkent a betegek számuk, mai adatok szerint megint többen kerültek kórházba. A statisztikai adatokból az látható, hogy a halálozások aránya nagyobb nálunk, mint a svédeknél – tette hozzá a szakember.



Hirdetés