Ma ünnepli 74. születésnapját Arnold Schwarzenegger! Te mit kívánnál neki?

Hirdetés

Schwarzenegger egy Graz közeli kis stájer faluban, Thalban született. Édesapja Gustav Schwarzenegger rendőrfőnök (1907. augusztus 17. – 1972. december 13.), édesanyja pedig Aurelia Jadrny (1922. július 29. – 1998. augusztus 2.). A család, jó katolikusként, minden vasárnap templomba járt. Viszonylag nehéz körülmények között éltek.

Hirdetés

Fiatalként Schwarzenegger – apja hatására – több sportot kipróbált, először 1960-ban fogott kezébe súlyzókat, amikor futballedzője csapattársaival együtt a helyi edzőterembe küldte. Arnold 14 évesen a futball helyett testépítéssel kezdett foglalkozni; egy grazi edzőtermet látogatott. Az itteni mozikban látott először olyan neves sportolókat, mint Reg Park, Steve Reeves és Johnny Weissmuller.

Hirdetés

Előbb letöltötte egyéves kötelező sorkatonai szolgálatát az osztrák hadseregben, majd 1965 és 1980 között hétszer elnyerte a Mr. Olympia, és ötször a Mr. Universe címet. (Csak két embernek sikerült többször (nyolcszor) felállnia a Mr. Olympia dobogója legfelső szintjére: Lee Haneynek és Ronnie Colemannak.)

1971-ben, autóbalesetben elvesztette Meinhard nevű bátyját.

circa 1966: Austrian-born bodybuilder Arnold Schwarzenegger points one hand out as he flexes his torso on Muscle Beach, Santa Monica, California. (Photo by Hulton Archive/Getty Images)


Hirdetés

Hazájában színészként és sportemberként nagy népszerűségnek örvendett, a grazi sportcsarnok is az ő nevét vette fel. Kaliforniai kormányzóként, Bush politikájának támogatójaként, és főképp a kivégzések kaliforniai engedélyezése miatt ausztriai népszerűsége csökkent.

Hirdetés

1968-ban kivándorolt Amerikába. Első filmszerepét az 1969-es Hercules New Yorkban című filmben alakította, partnere Arnold Stang, a híres amerikai komikus volt. Amerikában kiejthetetlen neve és butának tűnő akcentusa még évekig akadályozta a továbblépésben. 1982-ben hozta meg számára a világhírt az első rászabott szerep, a „Conan, a barbár”. Akciófilmjei révén sztárrá vált, később könnyedebb, humorosabb szerepei is népszerűvé tették. Felesége Maria Shriver, John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúga, négy gyermekük van.

2011 májusában nyilvánosságra került, hogy Schwarzeneggernek van egy 10 éves, házasságon kívül született gyereke, Joseph Baena az egyik korábbi házvezetőnőjüktől. Valószínűleg ez áll a hátterében annak, hogy a házaspár röviddel azután különvált.[1] Gyerekei részben kibékültek vele, de az asszony beadta a válókeresetet.

Hirdetés

Hozzászólások: