Maga ORBÁN VIKTOR JELENTETTE BE pár órája : EDDIG lesznek nyitva az iskolák és óvodák:
Hirdetés
Az iskolákról
Azt is jelezte, ameddig csak lehet, megpróbálják nem bezárni az iskolákat, mert amíg a diákok iskolában vannak, rendezett kontroll alatt vannak.Eddig 98 óvodát kellett bezárni, hét iskolában szünetet rendeltek el, 23-ban távoktatás van, 78 intézményben pedig “vegyes oktatás” zajlik – tette hozzá a miniszterelnök.
A szigorításokról
Az új szigorításokat itt olvashatod (November 10. éjféltől lépnek életbe): Zárnak a középiskolák, az éttermek, kijárási tilalom lesz este 8 után.
A kormány a szigorítások lehetőségét folyamatosan mérlegeli, de hétfő óta nagyot változott a világ, a maszkviselés szabályainak általánossá tétele után az emberek nagy többsége betartja az előírást – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: a boltok, éttermek és más intézmények működtetői megértették, ha nem tartják be a szabályokat, bezárják a helyet. Elmondta: a koronavírusban elhunytak átlagéletkora 76,1 év, ami miatt ismét kérte a fiatalokat: ne csak magukra, hanem a szülőkre, nagyszülőkre is gondoljanak. Hozzátette: a 3230 településből már csak 700 olyan van, ahol nincs jelen a járvány.
Hirdetés
A rendkívüli jogrend gyors cselekvést tesz lehetővé
A rendkívüli jogrendről szólva felelevenítette, a maszkviselés ügyében két hétig tartott a parlamenti vita, majd az ellenzék nem szavazta meg a szigorítást; “ennek így nincs értelme”.A parlament szent, de van, amikor gyors döntések kellenek, és a parlamenti menetrend lassúsága, különösen ha az ellenzék nem segít, sőt hátráltatja a védekezést, súlyos következményekkel járhat. “Ha a járvány gyorsan terjed, gyors döntések kellenek” – hangoztatta.A parlament folyamatosan ülésezni fog, persze a “libernyák világban” megint diktatúráról fognak beszélni, de ezzel párhuzamosan megvan a joga a kormánynak olyan kérdésekben dönteni, amelyekben normális esetben csak törvénnyel lehetne – mondta, hozzátéve: nem azért kérték 90 napra a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az ellenzék tavasszal határidőt kért, hanem mert látják az alagút végét, egyre megbízhatóbbak a hírek a vakcinákról.“Ha jó szél fúj (…), akkor ez a 90 nap elegendő lesz” – fogalmazott.Orbán Viktor elmondta: a járvány “a kormányt sem kíméli”, meghalt az egyik főtanácsadója, Szőcs Géza Kossuth-díjas költő.
Hirdetés
Az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötésének tervére úgy reagált: most elsősorban a járvánnyal kell foglalkozni, és minél gyorsabban pénzt kell juttatni a bajban lévő déli országoknak.Magyarországot ez kevésbé érinti, mert a gazdaság működéséhez szükséges források a következő két évre rendelkezésre állnak – jegyezte meg.Úgy fogalmazott: az nem hozza lázba, hogy “Soros György tenyeréből etetett újságírók, politikusok” mint mondanak.Soros négy éve leírta, hogy ne adjanak költségvetési támogatást azoknak, akik nem engedik be a migránsokat – mondta, kijelentve ugyanakkor: Magyarország nem zsarolható, nem fogja beengedni a migránsokat, a neki járó pénzhez pedig hozzá fog jutni.
Az amerikai elnökválasztást Orbán Viktor úgy kommentálta: a hivatalban lévő elnök, Donald Trump tartózkodott Magyarország minősítgetésétől, de a korábbi demokrata kormányoktól ez nem volt idegen.Viszont “egy ilyen választás után ezt az igényt zárójelbe tehetjük”, mert ha olyasmik történnének Magyarországon, mint amik most ott, “leszakadna az ég” – fűzte hozzá.Trumpot Magyarország barátjának nevezte, mert mióta ő az Egyesült Államok elnöke, a magyar-amerikai kapcsolatok a valaha mutatott legjobb formájukat “futják”.Közölte: ezért mindig is Trump mellett állt, “az eredmény meg lesz, amilyen lesz, az amerikai nép joga, hogy eldöntse, ki kormányozza Amerikát”.“Zárójelben mondom: az meg a magyarok dolga, hogy kik és hogyan kormányozzák Magyarországot” – tette hozzá.
MTI/Koronavírus Sajtóközpont
Hirdetés