Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett: azonnali beavatkozás kezdődik Pakson
Hirdetés

Fotó: Magyar Péter/Facebook
A honvédség és a vízügy munkatársai már megkezdték a terület előkészítését
Rendkívüli munkálatok kezdődnek a Dunán a Paksi Atomerőmű folyamatos működésének biztosítása érdekében. A kormány egy hatmilliárd forintos beruházásról döntött, amelynek részeként víz alatti fenékküszöböt építenek Paks és Dunaszentbenedek között. Két 80 méter hosszú bárkát is készenlétbe helyeznek, amelyeket szükség esetén irányított módon elsüllyeszthetnek.
A döntéseket Magyar Péter miniszterelnök ismertette a paksi kihelyezett kormányülést követő rendkívüli tájékoztatón. Elmondása szerint azonnal megvalósítható megoldásra volt szükség, mivel a Duna rendkívül alacsony vízállása ismét felvetette a Paksi Atomerőmű teljes leállításának lehetőségét.
A tervek szerint a Duna teljes szélességében kialakított fenékküszöb megemeli és stabilizálja a vízszintet az erőmű számára szükséges szakaszon. A víz alatt elkészülő műtárgy építéséhez első lépésben 30 ezer, később további 110 ezer köbméter követ használnak fel.
Magyar Péter közölte, hogy a hatmilliárd forintos projektben az ország vezető mérnökei és szakemberei vesznek részt, a kivitelezéshez szükséges jogi hátteret pedig már előkészítették. Az építkezést kiemelt beruházássá nyilvánították.
A fenékküszöb mellett két, egyenként 80 méter hosszú bárka is fontos szerepet kaphat. A járműveket a kijelölt helyre vontatják, és amennyiben a vízállás további csökkenése ezt szükségessé teszi, irányított módon elsüllyesztik őket. A beavatkozás a számítások szerint akár húsz centiméterrel is megemelheti a Duna vízszintjét az érintett szakaszon.
Az első bárka már megérkezett Paksra, a másodikért pedig Mohácsra indult a vontatóhajó. A sürgősségi rendeletet elfogadták, a kő beszerzését elindították, és folyamatban van a fenékküszöb helyének előkészítése is.
A bejelentés szerint a Duna teljes magyarországi szakaszán drámaian alacsony a vízszint, és egyelőre nincs kilátás jelentős emelkedésre. Az előrejelzések alapján külső beavatkozás nélkül a paksi vízmérce ismét elérheti a mínusz 140 centiméteres szintet.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a következő időszakra sem várható számottevő csapadék. A kormány számításai szerint a probléma akár hónapokig is fennmaradhat, ezért nem csupán átmeneti, hanem hosszabb távon működő megoldást akarnak kialakítani.
A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a Paksi Atomerőmű kiesése havonta mintegy 50 milliárd forintos terhet jelentene a költségvetésnek. A most elrendelt beruházással várhatóan biztosítható lesz az erőmű folyamatos működéséhez szükséges vízszint.
A helyszíni előkészületekben a honvédség és a vízügy munkatársai is részt vesznek. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter száz katonát rendelt ki a feladatra, a művelet irányításával pedig Kádár Pál tábornokot bízták meg.
Paks és Dunaszentbenedek polgármesterét már tájékoztatták az építkezés részleteiről. A kormány vállalta, hogy a munkálatok során keletkező valamennyi kárt megtéríti.
Hirdetés

