Majka a Mehringer zenekar tragédiájáról: “Gyomorszorító érzés még beszélni is erről”
Hirdetés

Fotó: TV2
Péntek éjszaka borzalmas baleset sújtotta a Mehringer zenekart, mely során az együttes egyik tagját, Fricket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A tragédia kapcsán Majka, az ismert ózdi rapper, megindító videóüzenetben szólalt meg, amelyben kifejezte együttérzését és segítségét kínálta fel.
A Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán közzétett hír szerint a zenekar egyik tagja az életéért küzd, míg a buszban utazó többi zenész és a stáb tagjai nyolc napon túli gyógyulást igénylő sérüléseket szenvedtek. A csapat teljes eszközparkja elpusztult, és az év hátralévó részére várhatóan nem lesznek koncertbevételeik. A zenekar egy adománygyűjtést indított: “A kitűzött cél ötmillió forint – a kár jelenleg becsült értéke, a hangszerjavítás és -pótlás, valamint a rehabilitáció költségei.”
Mehringer Marci az Instagramon videóban számolt be az eseményekről, elmondva: “Fricket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, most is az intenzíven ápolják, de most már stabil. Meg fog gyógyulni. (…) Nagyon valószínű, hogy nagyon sokáig nem fogunk tudni koncertezni.”
Majka megrázó üzenetben beszélt arról, hogy mennyire közeli az esemény neki:
“Gyomorszorító érzés ez, még beszélni is erről. Tudom, hogy mennyit vagyunk úton, mennyiszer megtörténhet ez velünk is akár. Hál’istennek mindenki jól van. Tegnap a dobosnak volt egy sikeres műtétje, amelynek az eredménye, hogy valószínűleg nem fog maradandó károsodást szenvedni és teles életet tud majd élni. Ehhez fontos, hogy a zenekarnak még jobban erőt adjon az, ami történt. Ami nehéz, mert Marci kitette. hogy mindenük megsemmisült ebben a balesetben, az összes hangszer, technikai cucc.
Azt gondoltuk a Majka produkcióval, hogy ilyenkor legfontosabb, hogy valahogy segítsünk. Bárki bármikor kerülhet bajba és az nagyon fontos az embernek a bajban, hogy ha szól valakinek, akkor érkezik segítség. A mi csapatunk vállalja, hogy az összes technikai dolgot és hangszert megveszi Marciéknak.
Viszont ez nem biztos, hogy elég, szükség van a ti segítségetekre is.” – nyomatékosította Majka
Majkáék önzetlen felajánlása után a Mehringer zenekar Facebook-oldalán a következő üzenet jelent meg, Majka videóbejegyzésének megidézésével:
„Az elmúlt 1 nap történései többre érdemesek a hihetetlen jelzőnél. Kevés ide a szó. Ahogy a következő videóban hallhatjátok, számunkra is teljesen felfoghatatlan módon Majkáék felajánlották, hogy magukra vállalják a hangszerparkunk visszaállításának teljes költségét. Őszintén nincsenek szavak, nem tudom, hogyan tudnánk ezt elégszer megköszönni, nem is hiszem, hogy meg lehet igazán. Ennél nagyobb segítséget nem is tudom, hogy kaphatnánk-e egyáltalán. A gyűjtés ezen szakaszában ez akkora fordulópont és akkora terhet vesz le a hátunkról, hogy szeretnénk mi is fordítani egy nagyot mindenen és a lehető legtöbbet visszaadni a közösségnek, hálánk jeléül. Azt beszéltük meg a fiúkkal és a menedzserünkkel, hogy az így fennmaradó adományokat nem csak a mentősöknek továbbítanánk, hanem rajtuk kívűl a pécsi – és a kaposvári kórházat is megajándékoznánk, akik segítik mindannyiunk felépülését.
Nem tudjuk hogyan megköszönni azt a támogatást, amit kaptunk tőletek. Ismeretlenektől, közeli és távoli barátainktól, a szeretteinktől, ettől a gyönyörű szakmától, tőletek. Hamarosan mindent összegzünk és minden apró részletről teljesen nyíltan fogjuk tájékoztatni mindannyiotokat. Ezerszer és meg égyszer a zenekar, a menedzserünk és az egész apró kis stábunk nevében:
K-ö-sz-ö-n-j-ü-k, Peti, Dani, Máté, Lorka, Marci, Fanni, Ábris és Tücsi”
Forrás: Bors
Hirdetés

