Már 6 féle oltás van! Itt a nagy összefoglaló! Összeszedtük az összes fontos információt! Ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények:

Hirdetés

AstraZeneca vakcina: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények
A koronavírus vakcina mellékhatásai
A brit kormány hivatalos közlése szerint az AstraZeneca vakcinájánál a klinikai tesztek során jellemzően enyhe és közepes súlyosságú mellékhatások jelentkeztek, amelyek néhány napon belül maguktól elmúltak, bár volt, aki az oltás után egy héttel is beszámolt mellékhatásról. A vakcina tesztjét egy időre felfüggesztették szeptemberben, miután az egyik résztvevőnél súlyos gerincvelő-gyulladás lépett fel, de miután nem tudták bizonyosan összefüggésbe hozni a vakcinával (a több tízezres teszteknél természetesen előfordulhatnak különböző betegségek a vizsgálati idő alatt, akár a vakcinától független halálesetek is), így folytatódtak a tesztek.

Hirdetés

Ezek az alábbiak voltak:

Nagyon gyakori (10-ből legalább 1 főnél előforduló) mellékhatások:

  • érzékenység, fájdalom, melegség, bőrpír, viszketés, duzzanat vagy véraláfutás az injekció helyén

  • általános rossz közérzet

  • fáradtság

  • hidegrázás, láz

  • fejfájás

  • émelygés, hányinger

  • izületi fájdalom vagy izomfájdalom.

Gyakori (10-ből legfeljebb 1 főnél előforduló) mellékhatások:

  • csomó az injekció helyén

  • láz

  • hányás

  • influenzaszerű tünetek, hőemelkedés, torokfájás, orrfolyás, köhögés, hidegrázás.

Ritka (100-ból legfeljebb 1 főnél előforduló) mellékhatások:

  • szédülés

  • étvágycsökkenés

  • hasi fájdalom

  • nyirokcsomó-megnagyobbodás

  • fokozott izzadás, bőrviszketés, kiütés.

  • A klinikai tesztek során volt néhány nagyon ritkán előforduló eset, amikor idegrendszeri gyulladás jelentkezett a tesztalanyoknál, ami zsibbadással, érzéskieséssel járt, azt azonban nem erősítették meg a vizsgálatok, hogy összefüggésbe hozhatók a vakcinával.

Nem jelent rosszat, ha van mellékhatás
A koronavírus-oltástól tartók egyik fő érve, hogy a mellékhatások miatt aggódnak, de érdemes leszögezni, hogy minden oltásnál előfordulhatnak szövődmények. Az eddig engedélyezett koronavírus vakcinák klinikai tesztjeinek során jellemzően olyan mellékhatások jelentkeztek, mint bármelyik másik vakcinánál és nagyon kevés esetben jegyeztek csak fel súlyos reakciókat. A hosszú távú hatások még nem ismertek, ahogy az sem, hogy mennyi ideig lehetnek hatásosak a jelenleg engedélyezett vakcinák, mivel kevesebb mint egy éve indultak el a fejlesztések. Amit eddig tudunk, hogy a tapasztalatok szerint a második oltás után gyakoribbak a mellékhatások, amelyek bár kellemetlenek, de egyben azt is jelzik, hogy az immunrendszer reagál, megindul a védettség kialakulása. Súlyos mellékhatások ritkán fordultak elő, ahhoz képest, hogy mit okozhat a betegség (például még a fiatal és egészséges felnőtteknél is akár hónapokig elhúzódó problémákat), így jobb döntésnek tűnik a pár napig tartó mellékhatásokat átvészelni, mint kockáztatni.

Hirdetés

Pfizer vakcina: ezek a 2. oltás utáni mellékhatások

Izraeli megfigyelések szerint a Pfizer koronavírus elleni oltás 2. dózisa után jóval erősebben jelentkeztek a mellékhatások. Melyek lehetnek ezek?

Egy izraeli hírportál, az ynet írta meg még januárban, hogy azok, akiket beoltottak a Pfizer 2. adag vakcinájával koronavírus ellen, azok erőteljesebben reagáltak.

“Két napig nem volt könnyű a második oltás után, de legalább tudom, hogy nem placebót kaptam” – nyilatkozta a lapnak a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának második dózisával beoltott Itáj Gal nevű orvos, akinél a 2. oltás után egy héttel 38,1 fokos láz, fejfájás, és fáradtság jelentkezett. Ez annak tudható be, hogy a szervezete erőteljes ellenanyag-gyártásba fogott a vakcina hatására, ami egy kívánatos reakció az esetleges mellékhatások ellenére.

Izraelben már több millió Pfizer vakcinát adtak be, és a tapasztalatok alapján a következő mellékhatásokkal lehet számolni:

  • gyakori: neurológiai tünetek, mint pl. rövid időn belül elmúló arcidegzsába, a szájban fémes vagy keserű íz

  • fáradtság

  • fejfájás

  • szédülés

  • láz

  • izomfájdalom

  • hányinger

  • borzongás és hidegrázás

  • gyakori: fájdalom, bőrpír és duzzanat az oltás helyén, a kar ideiglenes mozgáskorlátozottsága, helyi elszíneződés, a nyirokcsomók duzzanata, kiütés vagy helyi gyulladás

  • ritkábban: ízületi fájdalom, hasi fájdalom, hasmenés, gyors pulzus, hőhullámok, és étvágytalanság

A mellékhatást mutató esetek 24 százalékában fáradtságot, 20 százalékában fejfájást, 17 százalékában szédülést, 9 százalékában lázat, 5 százalékában izomfájdalmat, 4 százalékában hányingert, és 3,7 százalékában borzongást és hidegrázást figyeltek meg.

Hirdetés

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint a csaknem 2 millió beoltottból körülbelül 15, súlyos alapbetegségben szenvedő ember igényelt kórházi kezelést az oltás után, s a vizsgálat megállapította, hogy a kórházba kerülésüket többnyire alapbetegségük, nem pedig az oltás okozta.

Forrás: atv.hu

Szputnyik vakcina: ezek az oltás utáni mellékhatások

Az orosz Szputnyik V oltás után ezek a mellékhatások és oltási reakciók léphetnek fel.

A Szputnyik V vakcina beadása után ezek lehetnek az oltási reakciók:

  • érzékenység, fájdalom és duzzanat a beadás helyén,

  • gyengeség,

  • fejfájás,

  • fájdalom,

  • rossz közérzet,

  • orrdugulás, orrfolyás,

  • láz

  • esetleg bőrmelegség az injekció beadásának helyén,

  • étvágytalanság,

  • hányás,

  • szédülés.

Mivel lehet kezelni az oltási reakciót?

A felsorolt reakciók enyhítésére fájdalom- és lázcsillapító gyógyszer alkalmazható. Ezek átmeneti reakciók, melyek általában beavatkozás nélkül is megszűnnek.

Okozhat-e vérrögöt a Szputnyik vakcina?

Miután az orosz oltóanyag is ún. vektorvakcina, amelynek előállítása hasonlít az Astra Zeneca vakcinájához felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a trombózisveszéllyel az orosz oltóanyag esetén.

Ahogy korábban megírtuk, Orosz Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint a Szputnik V esetében nem kaptak egyetlen jelentést sem trombózisról, azaz nem okoz vérrögöket. Ezt a hírt a vedomosti.ru hírportál osztotta meg a Szövetségi Egészségügyi Felügyeleti Szolgálat, a Roszdravnadzor igazgatójának, Alla Samoilovának nyilatkozatára hivatkozva.

Hirdetés

Samoilova szerint ez azért van így, mert a Szputnik V vakcina soklépéses tisztítási eljárása nyomán kizárják azon szennyező DNS-ek nagymennyiségű jelenlétét, amely a tombózis kockázati tényezője.

“Folyamatosan figyeljük a koronavírus elleni oltások biztonságosságát – mondta Alla Samoliova. A vakcina használatának kezdete óta egyetlen olyan esetet sem regisztráltunk, amely az koronavírus elleni oltás alkalmazásából származna, és a mellékhatások gyakorisága sem haladja meg a 0,1 százalékos arányt” – mondta.

Hozzátették azt is, hogy Argentínában, ahol első számú oltóanyag a Szputnyik V, szintén megerősítették a trombózis esetek hiányát.

Ugyanakkor nemrég kiderült, hogy a Szputnyik vakcinával való oltás után 4 ember meghalt, 6 ember pedig rosszul lett. Az ügyben az amszterdami székhelyű Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is elkezdett vizsgálódni. Oroszország megerősítette ezeket az adatokat, de a komplikációkról úgy vélik, hogy nem hozhatók összefüggésbe az oltással.

Mennyire véd az orosz vakcina a COVID-19 ellen?

Az orosz vakcina hatásossága a klinikai vizsgálatok szerint már az első dózis beadása után 14 nappal 87,6%, ez a 21. napra 91,6%-ra emelkedik (a 60 év feletti populációban 91,8%).

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója korábban úgy nyilatkozott, hogy azok akik a Szputnyik V vakcina mindkét komponensét megkapták, kevesebb, mint 0,5 százalékuk fertőződött meg a Covid–19-cel. Az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető “influenzaszerű szindróma”, és a maximum 38 fokos, paracetamollal kezelhető láz.

Hirdetés

Sinopharm-vakcina: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények

A koronavírus vakcina mellékhatásai

A vizsgálati alanyoknál az egyes injekciók beadását követően 30 percig szorosan nyomon követték a hirtelen kialakuló reakciókat. Az injekció beadásának helyén fellépő és az egész szervezetet érintő (szisztémás) mellékhatásokat az egyes injekciók beadása utáni egymást követő 7 napon keresztül vezették naplószerűen. A vizsgálati alanyoknál 28 napig szorosan nyomon követték a nem szervezett adatgyűjtésből származó mellékhatások előfordulását, illetve 12 hónapig a kórházak sürgősségi osztályának látogatását, az orvosi rendelők váratlan látogatását és a súlyos mellékhatások előfordulását. A nem szervezett adatgyűjtésből származó mellékhatásokra vonatkozó információkat telefonos kikérdezés vagy időközi klinikai látogatás során gyűjtötték. Az injekció beadásának helyén fellépő és az egész szervezetet érintő (szisztémás) mellékhatások közül a leggyakrabban jelentett, szervezett adatgyűjtésből származó, 18 éves és annál idősebb felnőtteknél 7 nappal az injekció beadását követően tapasztalt mellékhatás az injekció beadásának helyén fellépő fájdalom volt. Láz, a fáradékonyság, fejfájás és hasmenés is gyakran fordult elő.

A mellékhatások osztályozása a Nemzetközi Orvostudományi Szervezetek Tanácsa (CIOMS) által ajánlott módon kerül feltüntetésre. A mellékhatások előfordulásának gyakorisága:

  • nagyon gyakori (≥10%)

  • gyakori (≥1%,

Hirdetés

Hozzászólások: