Már csak percei voltak hátra a csontsovány, utcán élő kutyusnak, de épp időben érkezett a segítség! Nagyon megható kis történet!

Hirdetés

Az indiai állatmentőkről és sikeres tevékenységeikről már sokszor írtunk Nektek. Nagyon örülünk, hogy Ők jelen vannak abban a nagy országban, és, bár kevés támogatással, de mindent beleadva, az állatokért élnek. A mostani videóban egy utcára kidobott kiskutyát mutatunk meg Nektek. Mikor kiérkeztek a csontsovány, utolsó másodperceit élő kutyushoz, azt hitték, már szinte lehetetlen megmenteni. Súlyos fertőzésekkel és sebekkel volt tele a teste, beteg és nagyon kótyagos volt, mindezek ellenére érezte, hogy segíteni akarnak neki, ezért első dolga az volt, hogy csóválta a farkát. Szerencsére, két hét kezelés után, elkezdett enni is, kigyógyult a betegségeiből, és már csak az IGAZI, érte mindenre képes, szerető befogadóját várja. Mi egyből szívünkbe zártuk, reméljük, Indiában is lesz olyan, aki megszereti, és örökbe fogadja!



Hirdetés