Már engedélyezték is Rogán-Gaál Cecília nyaraló-építésének folytatását

Hirdetés

Az RTL Híradó megkeresésére a Veszprém Megyei Kormányhivatal azt közölte: a kivitelezési dokumentáció hiányossága, valamint az e-építési napló vezetésének hiánya miatt állíttatták le a beruházást, de az építtető pótolta a hiányosságokat, ezért engedélyezték a folytatást.

Hirdetés

“A kormányhivatal a VÁLASZTÁS UTÁN elismerte, hogy ROGÁN CECÍLIA ENGEDÉLY NÉLKÜL ÉPÍTKEZIK a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területén. Korábban beszámoltam róla, hogy a propagandaminiszter második felesége Tihanyban megvett egy ingatlant, amit “felújítás” címén a földig rombolt, hogy egy teljesen új villát építsen (engedély nélkül). Tudta, hogy illegálisan építkezik, ezt egy három méteres paravánnal próbálta leplezni…
Ennél csak az állampárt által uralt Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának viselkedése volt a bizarrabb. A kérdésemre arra hivatkozva késleltették a válaszadást, hogy a JÁRVÁNYVÉDELEMMEL VOLTAK ELFOGLALVA. Az építésügyön…

Hirdetés

A válasz azért kellően ködös, egyrészt ír arról, hogy büntettek és az építkezés leállítására szólítottak fel, de azt is írja, hogy az eddigi tevékenység nem volt engedélyköteles (nyilván a bontásra gondol). Azért a hivatal megküldte a bejelentés szövegét is, amiből jól látszik, hogy miről van szó.
Mindenesetre Rogán Cecília propagandaminiszter exférje elintézte, hogy hárommillió megtévesztett magyar gondoskodjon arról: Cecília leveheti a paravánt.”

Hirdetés

Hozzászólások: