Már épül a Budapest–Balaton kerékpárút

Hirdetés

Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat – jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben pénteken.

Hirdetés

Kiemelték: a kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén. Az új nyomvonalú pákozdi kerékpárút, a biatorbágyi és székesfehérvári átkelések kivételével várhatóan jövő nyárra mindenütt el is készülnek a munkálatokkal – tájékoztattak.

Hirdetés

Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők – hangsúlyozták. Folyamatban van továbbá a fővárosi részek előkészítése is a Kamaraerdőtől a Dunáig – tették hozzá.

Hirdetés

Az ITM közel 13,5 milliárd forinttal támogatja a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat létesítését. A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd – írták.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: