Már letölthető a védettséget igazoló mobilos alkalmazás

Hirdetés

A jelek szerint már éles az alkalmazás, a Google Playben és az App Store-ban is meg lehet már találni. Ha éppen az EESZT, meg maga az alkalmazás is úgy akarja, akkor a regisztrációt is le lehet zongorázni, ami után lényegében egy digitális védettségi igazolvány lesz a jutalmunk.

Mint azt Szentkirályi Alexandra részletesen taglalta délelőtt, „a mobiltelefonos applikációval lehet majd igazolni a védettségi oltás beadatását, az alkalmazás az oltott nevét, az érintett tajszámát, az oltás idejét, a fertőzéssel szembeni védettség tényét, vagy annak a hiányát is megjeleníti.” A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy az első használat előtt az EESZT-ben regisztrálni kell, hat jegyű PIN-kódot kell megadni, az appba pedig majd ezt a PIN-kódot kell beírni, hogy látszódjanak az adatok.

Az alkalmazást jelen pillanatban androidos telefonokon és iPhone-okon is meg lehet találni, jelenleg a Google Playben EESZT alkalmazás, az App Store-ban pedig EESZT Lakossagi néven fut, de az eeszt.gov.hu/hu/mobilalkalmazasok link alatt bárki elérheti őket keresgélés nélkül is, ha belépett az EESZT-be. Az oldalon egy elég részletes leírást is mellékeltek, hogy biztosan sikerüljön az alkalmazás letöltése és a regisztráció, de zanzásítva a biztonság kedvéért mi is összefoglaljuk a dolgot:

  • először is be kell lépni az EESZT felületére, és el kell látogatni a fentebb már linkelt, Mobilalkalmazások almenübe;

  • majd itt alul az EESZT Alkalmazás alatt rá kell kattintani az új regisztráció gombra – ha ez nem jelenik meg, hanem egy piros hibaüzenetet lát, akkor frissítsen rá párszor az oldalra, vagy esetleg lépjen be a telefonján az EESZT-be, utóbbi a szerkesztőségben többünknek is megoldotta a problémát;

  • a telefonunkra letöltött alkalmazásban meg kell adnunk a tajszámunkat, aztán be kell olvasnunk az EESZT-ben megjelenő QR-kódot, aztán a telefonon megjelenő kódot be kell írnunk az EESZT-ben megjelenő mezőbe;

  • meg kell adnunk egy hat számjegyű PIN-kódot, amivel azonosítani tudjuk magunkat;

  • innentől pedig nincs más hátra, mint belépni a telefonunkon, és élvezni a digitális védettségi igazolványunkat.

Ha egyelőre még nincs ilyenünk, az alkalmazás közli velünk, hogy a rendszerben a tajszámunkhoz még nem került rögzítésre védettséget biztosító oltás, ha pedig van, akkor egy nagy QR-kód alatt a tajszámunk, a nevünk, illetve az oltás dátuma szerepel majd, csakúgy, mint a plasztikkártyán. Az viszont ebben sincs benne, hogy milyen oltást kaptunk, illetve a személyi igazolványunk és az útlevelünk száma is kimaradt belőle. Emellett pedig fontos kiemelni, hogy ez az oltást igazolja, vagyis ha például azért kaptunk védettségi igazolványt, mert átestünk a betegségen, az az alkalmazásban nem fog majd feltűnni.

Kép illusztráció



Hirdetés