Másfél napra leállítják a lakosság sürgősségi ellátását a Honvédkórházban

Hirdetés

A Nemzeti Népegészségügyi Központ június végén kelt, most kiszivárgott levele alapján szeptember 11. este 8 órától, szeptember 13. reggel 6 óráig leáll a Honvédkórház központi telephelyen az egészségügyi ellátás.

Hirdetés

Az alábbi NNK határozat szerint szeptember 11-től szeptember 13-ig teljesen leáll a Honvédkórház teljes központi telephelye.
Ez a leállás szinte minden olyan betegséget érint, ami a sürgősség kategóriájába esik.
A betegátirányítás pikantériája, hogy olyan intézmények sürgősségi ellátására is támaszkodik, amelyek éppen most döltek össze, igaz remélhetőleg csak szeptemberig.
A leállásról a határozat szerint NEM a Honvédkórház döntött, hiszen az EMMI tájékoztatta az NNK-t erről.
Talán nem meglepő, hogy erre – valószínűleg – pont az ekkorra időzített 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje miatt kerülhet sor, hiszen ezt maga Ferenc pápa fogja celebrálni.

Hirdetés

Ezt persze nem merték a határozat indokolásába beleírni.
Tehát a Honvédkórház a lakosság ellátása helyett ebben az időben a zarándokok és turisták ellátására fog átállni, amire szükség is lehet, tekintve a látogatók átlagéletkorát.
Ahogyan a Budapesten és Pest megyében élőknek is szüksége lenne akut, sürgősségi ellátásra, amit a kijelölt kórházak nem biztos, hogy képesek lesznek átvállalni.
A megoldás a Kiskunhalasi 150 ágyas mobilkórház jelenthetné. amelyből a kormányfő szerint “Egyszerre akár nyolcat-tizet is meg lehet építeni, ha nagyon akarjuk”
Persze ehhez személyzet is kellene, amit éppen ez a kormány üldöz el a pályáról oly vehemensen.

Hirdetés

Hozzászólások: