Mazsi miatt őrjöng Berki Krisztián édesanyja: “a fiam sírján még meg sem száradtak a virágok”

Hirdetés

Fotó: dfp.hu

Mazsi miatt őrjöng Berki Krisztián édesanyja: “a fiam sírján még meg sem száradtak a virágok”

Berki Mazsira újra rátalálhatott a szerelem, ugyanis az özvegyet többször is látták Budapesten egy magas, izmos férfi társaságában. Sokan, köztük az elhunyt izomceleb édesanyja is azt állítja, hogy Mazsi már Balira is együtt utazott a férfivel.

Hirdetés

Berki Krisztián édesanyja, Júlia asszony most őrjöng Mazsi miatt. A Borsnak adott nyilatkozatában elmondta, nem akarja, hogy élete végéig egyedül maradjon Mazsi, de szerinte felháborító, amit az özvegy művel.

Júlia asszony elárulta, ő már akkor érezte, hogy valami baj van, amikor nyár elején meglátogatta a kisunokáját. Elmondása szerint Mazsi már akkor nagyon furcsán viselkedett. Mint mondta, szerinte az özvegynek már akkor máshol járt az esze, és nem a régi családján.

Hirdetés

Sokszor én szégyenlem magam, ahogy megyek az utcán és látom az emberek tekintetében a sajnálatot irányomban. A szívem megszakad! Ez a nő úgy viselkedik, mintha Krisztián soha nem létezett volna. A fiam sírján még meg sem száradtak a virágok

– mondta Júlia. Hozzátette: “Majd az Isten teszi a dolgát. Az biztos, hogy nem maradhat büntetlenül, hogy Krisztián családjával együtt mindenkit provokál ebben az országban. Mert, hogy direkt csinálja afelől senkinek se legyen kétsége”

Berki édesanyja szerint egyébként Mazsi azért csinál mindent ilyen nyilvánosan, mert ugyanolyan botrányhős akar lenni, mint a fia, Krisztián.  Szerinte fia jól csinálta a dolgokat, hiszen egyéniség volt és bár nyereséget remélt a sok botrányból, de sosem gázolt volna át senkin.


Hirdetés

Hozzászólások: