Még a mentősök is sírva jöttek ki a szobából, ahol egy nő megfojtotta 5 gyermekét, mert azok… Mi is megkönnyeztük, MIÉRT tette ezt a szörnyűséget:

Hirdetés

Még a mentősök is sírva jöttek ki a szobából, ahol egy nő megfojtotta 5 gyermekét, mert azok… Mi is megkönnyeztük, MIÉRT tette ezt a szörnyűséget:

Ahogy arról a Bors is beszámolt, borzalmas gyilkosság rázta meg a németországi Solingent. Egy 27 éves anya végzett 5 gyermekével. Ezután megpróbálta megölni magát, egy vonat elé ugrott, de túlélte.
Az 1, 2 és 3 éves kislány és két kisfiú – a 6 éves Timo és a 8 éves Luca – holttestére azután bukkantak rá a rendőrök, hogy a nagymama értesítette őket. Feszítővassal kellett feltörni a bérlakás ajtaját.

Hirdetés

„AMIKOR A RENDŐRÖK ÉS A MENTŐSZOLGÁLAT MUNKATÁRSAI IS SÍRVA JÖTTEK KI A LAKÁSBÓL, MÁR TUDTUK, HOGY NAGY BAJ VAN” – nyilatkozta az egyik szomszéd.
A rendőrség most közölte, hogy a gyerekeket az anyjuk először elkábította, majd megfojtotta, az indítéka a nagymama szerint az volt, hogy sose szerette őket igazán..

Ezek után fogta a legidősebb gyermekét és vonatra szállt. Az egyik állomáson azonban ő leugrott és a vonat elé vetette magát. Bár súlyosan megsérült, de túlélte. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kisfiú, Marcel szemtanúja volt-e testvérei halálának – írta a Mirror.

Hirdetés

Hozzászólások: