Megjelent a rendelet az iskolai szünetekről – még a nyári szünet is máshogy lesz
Hirdetés
Nem lesz őszi szünet, télen hazaküldik a gyerekeket melegedni – ezt tudtuk, de azt nem ,hogy egy nappal később ér véget az iskola.
Hirdetés
Megjelent a Magyar Közlönyben a csütörtöki Kormányinfón bejelentett intézkedés a tanév rendjéről. Eszerint a tanulóknak a 2022/2023. tanítási évben két alkalommal kell legalább hat összefüggő napból álló tanítási szünetet biztosítani.
Erre a meghosszabbított téli szünet például kiválóan alkalmas lesz – a téli szünet előtti utolsó tanítási nap ugyanis az új rendelkezés szerint 2022. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő). Cserében az őszi szünet a 2022/2023. tanévben egyáltalán nem adható ki. Ettől a nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák sem térhetnek el a kormányrendelet szerint.
Hirdetés
A dolog lényege dióhéjban, hogy a diákok melegentartását rövidebb ideig biztosítja a közoktatás, inkább hazaküldik a legnagyobb hidegben a diákokat – fűtsenek csak a szülők otthon. Emellett azonban a nyarat is érinti egy kis változás: a tanítási év utolsó tanítási napja ugyanis 2023. június 16. (péntek) lett, szemben az eddigi 15-i dátummal – egy nappal később végeznek tehát a diákok.
Hirdetés