Meglepő bejegyzést tett közzé Gyurcsány Ferenc: ezért vonult vissza a nyilvánosságtól
Hirdetés

Fotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook
A közelgő könyvhéten ismét sok emberrel találkozhat a volt politikus.
Személyes hangvételű bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc. A korábbi miniszterelnök ezúttal nem politikai kérdésekről írt, hanem arról, hogyan változott meg az élete az elmúlt időszakban, és miként viszonyul a magányhoz, az emberi kapcsolatokhoz, valamint az íráshoz.
Gyurcsány Ferenc arról számolt be, hogy bár politikusi pályafutása során szinte folyamatosan emberek vették körül, a magánéletében mindig is inkább a csendet és az egyedüllétet kereste.
„Bár volt idő, amikor politikus voltam, és a politika mégiscsak társas műfaj, a magánéletemben inkább kerültem a társaságot. Ezt akkor azzal magyaráztam, hogy egész nap emberek között vagyok, ráadásul meglehetősen intenzíven, ezért a kevés maradék időmben inkább magányra vágyom.”
A volt kormányfő szerint ma már egészen másképp telnek a napjai. Elmondása alapján több mint egy éve az olvasás, a jegyzetelés és az írás tölti ki idejének jelentős részét.
„Több mint egy éve mással telik az életem. Mindennap hosszú órákon át olvasok, jegyzetelek, írok. Magányos műfaj ez. De csak kívülről nézve. A szereplők beszélnek hozzám, nevetek és meghatódom velük együtt. A szituációkban ott érzem magam. Látom Platón bátyját, Glaukont Pireusz széles kövezett útjain lefelé ballagni a kikötő felé.”
A bejegyzésből az is kiderül, hogy bár sok időt tölt egyedül, ezt nem elszigetelődésként éli meg. Rendszeresen találkozik barátaival és ismerőseivel, ugyanakkor igyekszik távol tartani magát a napi politikai vitáktól.
„Hogy bezárkóztam-e? Nem. Vagy legalábbis nem így élem meg. Hetente néhányszor találkozom barátokkal, jó ismerősökkel, leginkább olyanokkal, akik elfogadják, hogy kerülöm a napi politika témáit.”
Gyurcsány Ferenc szerint a közelgő könyvhét új helyzetet hozhat számára, hiszen hosszú idő után ismét sok emberrel találkozhat személyesen. Úgy fogalmazott, hogy ami korábban természetes része volt a mindennapjainak, az most már különleges élménynek számít.
„A közelgő könyvhét azonban egészen más lesz. Megint sok emberrel fogok találkozni, és még az is lehet, hogy lesz, aki kíváncsi a könyveimre, valamennyire pedig az írójukra is. Ami vagy két évtizeden át szinte mindennapos élmény volt, az most rendkívüli lesz.”
Hirdetés

