Meglepő dologra derült fény: ezt állítják a helyiek a szabadbattyáni nőről, aki hónapokon át mérgezte a férjét

Hirdetés

Őrizetbe vettek a nyomozók egy 51 éves nőt, aki úgy ölte meg a férjét, hogy áprilistól rendszeresen gyógyszerekkel mérgezte őt közös szabadbattyáni otthonukban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.

Hirdetés

Azt írták, a férfi pénteken halt meg. Egy nappal később gyanúsítottként hallgatták ki az asszonyt, aki beismerő vallomást tett. A rendőrök emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, illetve kezdeményezték a nő előzetes letartóztatását – olvasható a közleményben.

A férfival döbbenetes módszerességgel végzett a felesége: két hónapon keresztül minden este a szokásos gyógyszerei mellé nagy mennyiségű káliumot adott neki. Károlynak fogalma sem volt, mitől van rosszul, ismerősei szerint az utolsó, akire rosszakarójaként gondolt volna, az a saját párja- írja a Blikk

Hirdetés

Az asszony valószínűleg pontosan tisztában volt vele, hogy férje mennyire szereti, azzal azonban nem számolt, hogy Károly halála után a véréből kimutatható lesz az extrém magas káliumszint.

Éva és Károly évtizedek óta élt együtt.

– Karcsi nagyon rendes ember volt – emlékezett az egyik utcabeli.

Hirdetés

Hozzászólások: