Megoldás helyett csupán káoszt teremt, az iskolákban EZ az új kormány döntés!!

Hirdetés

Úgy tűnik sosem múlhat el anélkül egy iskolai hét, hogy a középiskolák ne variálnának valamit az iskolai koronavírus helyzet kordában tartásán.

Korábban több iskolában is elrendelték, hogy ne minden diák a főkaput használja, hanem az iskola számos helyén egyszerre legyen beléptetés, ami alapvetően csökkenti a tömeget, elszeparálja egymástól a gyerekeket és így próbálja redukálni a fertőzésveszélyt.

Hirdetés

Most azonban változott a helyzet, több forrásunktól is azt az információt kaptuk, hogy sok iskolában nagyobb beruházás keretei között úgynevezett “hőmérő kapukat” telepítenek a főbejáratnál, ami így ellenőrzi a gyermekek és dolgozók testhőmérsékletét belépéskor, így kiszűrve azokat akik már eleve hőemelkedéssel vagy lázzal érkeztek, azonban a probléma az, hogy így minden diák egyszerre egy kapun próbál meg betódulni az iskolákba, épphogy növelve a fertőzés kockázatát.

Egyetlen szülő vagy dolgozó sem tudja, hogy mi lesz a következő csavar. Őnnek mi a véleménye?

Forrás: hirfolyam.link

Hirdetés

Hozzászólások: