Megszólalt a buszsofőr fia: Nem igaz, hogy apám elaludt a volánnál!

Hirdetés

Vasvári Tamás / MTI

János az édesanyját vitte a tengerhez, László gyerekeihez sietett volna haza a kirándulás után, utóbbi azonban sajnos már soha nem térhet haza. A vasárnap hajnali tragikus buszbaleset mindkét sofőr családját megviselte.

Hirdetés

László volt éppen a szolgálatban lévő sofőr, előtte nemsokkal váltotta le társát, amikor az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében az árokba borult a busszal és annak több mint ötven utasával.

“Hiába írogatták a fórumon, hogy szerintük a buszvezető elaludt a volán mögött, ebből egy szó sem igaz” – így védte Lászlót fia, Lackó a Borsnak nyilatkozva – “Hiába próbáltuk felhívni az édesapámat, már nem vehette fel a telefonját. Senkinek nem kívánhatnék jobb apát! Az utasok is szerették, mert megbízható vezető is volt. Közel 15-20 éve dolgozott sofőrként.”

Hirdetés

A vasárnap kora reggeli híradás szerint ismeretlen okból borult oldalára, a bulvárlap információi szerint defekt okozhatta a balesetet, ami nyolc ember halálával járt. Az áldozatok között van a másik sofőr, János édesanyja is.

A lap úgy tudja, hogy az asszonyt 70. születésnapja alkalmából vitte le a fia a horvát tengerpartra. A busz utasait mentő János volt, aki megtalálta édesanyját a romok között, de már nem tudta megmenteni.

A baleset sérültjei közül húszat Székesfehérvárra vittek, a Fejér megyei Szent György Kórházba, az ellátásuk folyamatos. A Fejér Megyei Hírlap délután arról számolt be, hogy tizenheten könnyebb sérüléseket szenvedtek, a kezelőorvosok az ellátásukat követően őket hazaengedték. Három beteg szorul kórházi kezelésre, közülük ketten bordatörést és mellkasi zúzódást szenvedtek, egy pácienst combnyaktöréssel kezelnek orvosaik a fehérvári kórházban.

Hirdetés

A közszolgálati televízió arról számolt be, hogy a siófoki kórházba tizenegy embert vittek a mentők, közülük hármat vettek fel a kórház osztályaira. Egyikük életveszélyes állapotban van, többszörös sérülésekkel kezelik, nyolc embert azonban már haza is engedtek. Információik szerint a szerencsétlenül járt autóbuszon 56-an utaztak. Az utasok aludtak, amikor a baleset történt. Nagy rázkódásra ébredtek, majd a busz felborult.

Győrfi Pál közölte: 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egység vett részt a mentésben. A sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba. Az Origo megkeresésére Győrfi Pál azt mondta, hogy a könnyebb sérültek között két tizenéves fiatalt is elláttak.

Hirdetés

Hozzászólások: