Megszólalt Sas József özvegye! Drámai dolgot árult el férje haláláról!

Hirdetés

A humorista január elején koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, és felesége állítása szerint az utolsó napokban már nagyon gyenge volt.

„Józsi az utolsó napjaiban már elképesztően gyenge volt. Azt hiszem, számára megváltás volt az elmúlás azok után, amiket az utóbbi hetekben átélt” – nyilatkozta a Ripostnak a 82 éves korában elhunyt humorista özvegye, Zsuzsa.

Hirdetés

Sas József január elején koronavírussal fertőződött meg, és állapota olyan súlyos volt, hogy kórházba kellett vinni. Özvegye nem érti, hogyan kaphatta el a betegséget. „Mindannyian elvégeztettük a PCR-tesztet: én, a gyerekek, a gondozók, és mindegyikünké negatív lett. Senki nem koronavírusos, és nem is volt, aki a házunkban járt, így nem értem, hogyan történhetett mindez.”

Hozzátette, lehet, hogy annyira le volt gyengülve a szervezete, hogy fogékonyabb volt a kórokozókra. A humorista 2019 januárjában kapott kétoldali agyvérzést thaiföldi vakációja közben, amit hosszas lábadozás követett.

Sas Józsefet várhatóan csütörtökön vagy pénteken helyezik örök nyugalomra a Kozma utcai zsidó temetőben a művészparcellában, Kabos László, Szenes Iván és Kellér Dezső szomszédságában.


Hirdetés

Hozzászólások: