Megszólalt Szabó Zsófi a bekapcsolva maradt mikrofon miatt kitört botrányról:
Hirdetés

Fotó: TV2
A Nagy Duett vasárnapi adása után a közösségi médiában felkapottá vált egy incidens, ahol Szabó Zsófi zsűritag szavai nagy port kavartak. Az adás során, Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkciója után a zsűritag azt mondta, “Nem akarom őket többet látni.” Több lap is beszámolt arról, hogy ez a megjegyzés véletlenül, egy technikai hiba miatt hangzott el, mivel Szabó Zsófi mikrofonja bekapcsolva maradt.
Szabó Zsófi később saját közösségi média felületén válaszolt a történtekre. Kifejtette: “Nem magyarázkodás, de az igazságérzetem nem bírja ki, hogy ne tisztázzam azt, hogy egy félresikerült hangosítás, egy technikai probléma miatt mi történt tegnap este. És nem is reagálnék rá, de még a saját sajtósom sem hallja, mi hangzott el, és ha ő nem, akkor valószínűleg sokan mások sem. Szóval le volt keverve a hangunk, és amit én a stúdióban mondtam – hogy ‘annyira cukik, hogy nem akarom őket többet látni’, ironikusan, de kedvesen –, az már nem jött át egy technikai probléma miatt. Tehát ti már csak a mondat második felét hallottátok, de akik rendesen meghallgatják a stúdióhangot, hallhatják, hogy előtte azt mondom, mennyire cukik. Hiszen tényleg így gondolom, hogy nagyon cukik” – mondta el videójában a TV2 műsorvezetője.
Szabó Zsófi arra kérte a közönséget, hogy higgyék el neki, “benne zéró rosszindulat van bárki irányába”. Hozzátette: “Tudom, hogy nagyon trendi most a bántalmazásnak az a típusa, hogy valakiben hibát keresünk, és ezeket a hibákat felerősítjük. Mindenkiben van hiba. Velem kapcsolatban sokan azt hiszik, hogy ‘mean girl’ és nagyképű vagyok, és lenézek másokat… Srácok, ez nem így van! Nekem is van egy munkám, nem könyörögtem ezért a munkáért. A rám bízott munkát elvégzem, és igyekszem tisztességgel, humorral. Ha valaki nem érti a humort, vagy ha valakinek nem úgy jön át a humor, amit egy-egy zsűritag képvisel, akkor lehet ezzel nem egyetérteni. De a ferdítés, vagy az, hogy másnak állítotok be egy helyzetet, az már nem fér bele.”
@szabozsofi22 Hello Nagy Duett, Hello kedvesség 🤍🙏🏼
Hirdetés