MEGSZÜLTE GYERMEKÉT BRIGITTA, MAJD ELLÁTÁS NÉLKÜL EGY CIPŐSDOBOZBA TETTE.. ÓRÁKIG SÍRT A PICI BABA, MAJD CSENDBEN.. A LÁTVÁNYRA MÉG A KIÉRKEZŐ HATÓSÁGOK SEM VOLTAK FELKÉSZÜLVE:
Hirdetés
Ítélethozatalra készül a bíróság annak az asszonynak az ügyében, aki miután otthonában titokban megszülte fiúgyermekét, cipősdobozba rejtette, hogy ne derüljön ki, mit tett.. A nő élettársával élt Magyarmecskén, Baranya megyében. Megbeszélték, hogy nem akarnak közös gyereket.
Mint ahogy azt korábban megírtuk az előkészítő tárgyaláson Brigitta nem tartotta magát bűnösnek tettéért. Ügyvédje szerint pedig a nő nem büntethető, mert úgynevezett korai petefészek-kimerülés szindrómája van, ami pszichés gondokat okoz nála- írja a Bors.
Hirdetés
Az asszonynak ezen a terhessége előtt már volt két abortusza. Az egyik a korábbi kapcsolatában, a másik alkalommal a jelenlegi élettársától fogant magzatot dobta el magától, korábbi egyezségük miatt. Elkezdtek gyógyszerrel védekezni, de ezt Brigitta egy idő után abbahagyta, erről élettársának is szólt. Végül 2018. nyarán teherbe esett, ezt viszont titkolta. Inkább bő ruhákat öltött magára, amikkel leplezni tudta állapotát. De eljött a nap, 2019. április 3-ról 4-re virradó éjszakán beindult a szülés.
Cipősdobozba tette halott csecsemőjét a horroranyaA vádlott a fürdőszobájukba ment, ahol egy fiúgyermeknek adott életet. A köldökzsinórt egy ollóval vágta át, majd a szüléssel járó vérszennyeződést feltakarította. Az ellátatlan újszülött pár órán belül elhunyt. A gyerek testét a vádlott egy nylon zacskóba tette, arra még egy zacskót ráhúzott, nyílását több alkalommal körbe tekerte, majd fehér színű szövetbe csavarta, aztán egy papír cipősdobozba tette és a dobozt a ház egyik szekrényének polcára tette.
Hirdetés
A vádlott a szülés tényét a család előtt titkolta, annak ellenére, hogy erősen vérzett, mert a testében a méhlepény egy része bent maradt. Ettől vérmérgezést kapott, amibe majdnem belehalt. Párja hívta ki hozzá a mentőket, miután ájult állapotban talált rá a fürdőben.
Kórházba szállították, ahol az ellátás során kiderült, hogy nemrég szült.A rendőrök kimentek a nő otthonához, ahol megtalálták az újszülött tetemét. A nyomozás során bebizonyosodott az emberölés bűntette. Az ügyben pénteken hirdet ítéletet a Pécsi Törvényszék.
Forrás: borsonline.hu
Hirdetés