Megtörtént a bejelentés – ezt a döntést hozta a kormány a szigorításokról

Hirdetés

Gulyás Gergely a csütörtök délelőtti kormányinfón jelentette be a korlátozásokról szóló döntéseket.

A kormány álláspontja szerint a novembertől hatályos intézkedésekkel sikerült a járványt kordában tartani és megfékezni. A szakemberek szerint azonban a lazítás a járvány újbóli felerősödését okozná.

Hirdetés

A szabályokon enyhíteni tehát nem lehet, így a november óta hatályban lévő szabályok hatályát meghosszabbítják, március 1-ig, egy hónappal
Ehhez szükség van a rendkívüli jogrend meghosszabbítására, melyet a kormány saját hatáskörben 15 napra teheti meg, a parlamentet arra kérik, 90 nappal hosszabbítsa meg. A korlátozások azonban a jelen állás szerint csak március 1-ig lesznek érvényben.

Ez azt jelenti, hogy az alábbi korlátozásokkal kell együtt élnünk még márciusig:

kijárási tilalom 20 óra és 5 óra között;
kötelező maszkviselés közterületen is – az önkormányzatok döntése nyomán;
gyülekezési tilalom;
vendéglátóhelyek, szálláshelyek, konditermek, szabadidős központok ideiglenes bezárása.
Enyhítés akkor várható, ha megvan a megfelelő mennyiségű vakcina és a lakosság megfelelő százaléka megkapta az oltást, illetve ha a járványügyi adatok drasztikus csökkenést mutatnak.

A kormány ezért tovább dolgozik a vakcinák beszerzésén
– mondta Gulyás Gergely.

Forrás: Blikk


Hirdetés

Hozzászólások: