Mennyei boldogság: egy elvesztett baba után újra terhes Debreczeni Zita
Hirdetés
Ez valóban földöntúli boldogság! Hullámhegyekkel és -völgyekkel, sírással, fájdalommal, majd leírhatatlan örömmel teli évek után Debreczeni Zita és férje, Gianni Annoni másodszorra tapasztalhatják meg a csodát: a házaspár a második gyermekét várja. Ráadásul egy olyan, a lelket valósággal megsemmisítő hír után nézhetnek újra bizakodva és várakozással a jövőbe, amelyből nagyon nehéz felállni. A 41 esztendős Zita ugyanis alig pár hónappal ezelőtt elvesztett egy kisbabát.
Hirdetés
– Nem beszéltem még erről, de… volt egy spontán vetélésem márciusban, a 10. héten, ami nagy trauma volt. Autóban ültünk, félre kellett állnunk az úton, és a férjem, Gianni azonnal a kórházba sietett velem, toltak is be a műtőbe – árulta el az egykori modell a szeptemberi InStyle magazinnak adott interjújában, amelyben azt is felelevenítette, hogy korábban soha nem vesztett magzatot, noha korábban hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül lombikbeültetéssel, mire a tizedik sikerült, és megszülethetett Gianfranco, írja a blikk.hu
Hirdetés
– Ez az első alkalom, hogy ilyen történt velem, nagyon nehéz átélni. Már teljesen beleéltük magunkat, elhittük, hogy most nem kell hat évet várnunk, és tényleg sikerült. Járt az agyunk, hogy hova tesszük a kiságyat, a pelenkázót… Nehéz volt megélni ezt a tragédiát… Kaptunk egy pofont az élettől, amely jelezte, hogy azért nem minden fenékig tejfel. Hazafelé a kórházbóla férjem rám nézett, majd azt mondta: „Hihetetlen, hogy neked semmit nem adnak könnyen, tényleg mindenért meg kell küzdened az életben – emlékezett Zita.
Hirdetés
View this post on Instagram
Ő pedig megküzdött, felállt a legmélyebb fájdalomból, megrázta magát, és amint letelt az orvosok által az ilyen veszteség után előírt egészségügyi szünet, Zita és Gianni újra belevágtak a lombikba. Végül maguk sem hitték el, hogy rögtön sikerült: a házaspár ismét babát vár. Az örömhírről az Instagramon számoltak be követőiknek.
Hirdetés
View this post on Instagram
Nemrég ünnepelték a kisfiuk, Gianfranco Máté második születésnapját, akinek a létezése felér egy csodával. Az egykori modell ugyanis a poklok poklát járta meg, mire átélhette a várandósság boldogságát. Az első terhessége idején a Nők Lapjának meséltek arról az akkor már hat éve tartó harcról, amelynek végén végre bővülhetett a család.
Hirdetés
View this post on Instagram
– Minden petesejtleszívás előtt naponta ötszöri injekciózásra van szükség, három héten keresztül – emlékezett Zita, akinek végül a tizedik lombik hozta meg az örömöt és az erőt, hogy beszélni tudjanak a küzdelmükről.
– Ami velünk történt, az nem szégyen, nem gyengeség. Sok erő kellett hozzá, igazi családi erő. A mi kapcsolatunkat még jobban megerősítette. És szeretnénk valahogy erőt adni másoknak, hogy tartsanak ki, adjanak maguknak időt – fogalmazott akkor Gianni, aki a feleségével jövő tavasszal ölelheti magához második gyermeküket.
Forrás: blikk.hu
Hirdetés