Mentőautó és személyautó ütközött Nagyszebenben – egy öthónapos baba is a járműben volt

Hirdetés

Fotó: ISU Sibiu

A baleset után tömegbaleseti protokollt is életbe léptettek

Hét ember érintett abban a közlekedési balesetben, amely szombaton történt Nagyszebenben egy SMURD-mentőautó és egy személygépkocsi között – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

A hatóság tájékoztatása szerint a mentőautóban egy kisgyermek, annak édesanyja, valamint a mentő személyzete tartózkodott: három paramedikus altiszt és egy önkéntes. Szemtanúk beszámolója alapján a kisgyermek egy mindössze öthónapos kisbaba volt.

A közlemény szerint a balesetben összesen hét személy volt érintett. A mentőben utazó csecsemő nem sérült meg az ütközés során. A kisgyermeket egy másik mentő vette át, majd a gyermekorvosi sürgősségi központba szállították, ahol a már meglévő betegségét kezelték.

A 26 éves édesanya lábfájdalomra panaszkodott, ezért a nagyszebeni sürgősségi osztályra vitték. A mentőautó személyzetének tagjai könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket szintén kórházba szállították további vizsgálatokra.

A személygépkocsit vezető, körülbelül 53 éves férfi több sérülést szenvedett, őt is a nagyszebeni kórház sürgősségi osztályára vitték.

A hatóságok a baleset után eredetileg tömegbaleseti protokollt – az úgynevezett „vörös beavatkozási tervet” – léptették életbe, amelyet később feloldottak.

A helyszínre jelentős erőkkel érkeztek a mentőegységek: egy orvost is szállító SMURD-mentő, három megyei mentőszolgálati jármű, egy műszaki mentőautó, egy tűzoltóegység, valamint egy speciális jármű, amely több sérült egyidejű ellátására alkalmas.

A katasztrófavédelem közlése szerint az ütközés Nagyszebenben, a Vasile Milea tábornok sugárút és a Luptei utca kereszteződésében történt.

Forrás: maszol



Hirdetés