Merényletet kíséreltek meg Vlagyimir Putyin ellen

Hirdetés

Fotó: Flickr

Vlagyimir Putyin orosz államfő autója ellen vélhetően egy gyilkos szándékú támadási kísérletet hajtottak végre – írja a brit Daily Mail cikkére hivatkozva az Index.

A meg nem erősített információk alapján az esemény a következőképpen zajlott: az orosz elnök limuzinjának bal első kerekénél egy hangos robajra lettek figyelmesek, amit aztán füstfelhő követett. Ezután az autó biztonságosan folytatta az útját, az elnöknek pedig nem esett bántódása.

Hirdetés

A “jól értesült” hírforrás szerint az incidens után számos embert letartóztattak az államfői biztonsági szakszolgálat körében, emellett pedig a testőrök egy része is nyomtalanul eltűnt. Erre azért keríthettek sort, mert ha valaki egy tényleges merényletet kísérelt meg elkövetni az orosz elnök ellen, akkor tudnia kellett, hogy merre halad az elnöki konvoj az adott napon.

A brit lap szerint a konvojnak egy útban parkoló mentőautó miatt kellett irányt változtatnia, eközben hallatszott a robbanás.

Hirdetés

Az incidens kivizsgálását és az azzal kapcsolatos minden információt titkosítottak, és minden érintettet figyelmeztettek, hogy felelősségre vonják őket az információk terjesztéséért – olvasható a csatornán. Az elnök személyes biztonsági szolgálatának vezetőjét és több más személyt felfüggesztettek és őrizetbe vettek. Egy szűk kör tudott az elnök utazásáról, és mindannyian az elnöki biztonsági szolgálat tagjai.


Hirdetés

Hozzászólások: