Most derült ki! Nagy Ferót a kínai vakcinával oltották be! Így érzi magát most:

Hirdetés

Nagy Feró nagyon megkönnyebbült, és nagyon boldog, hogy ő is sorra került, és megkapta az oltás első részét. Mint mondta, a kínai Sinopharm vakcinával oltották be, mert az orvosa azt mondta neki, hogy az Astrazeneca-t ő nem kaphatja.

Hirdetés

– Azonnal leadtam a jelentkezésemet. A múlt héten végre én is sorra kerültem, és megkaptam a védőoltást. Nem ra­gaszkodtam egyik vakcinához sem, nekem mindegy, hogy melyik ország gyártja le, mindegyikben hiszek, és örülök, hogy túl vagyok rajta. Szerencsére semmi tünet nem jelentkezett nálam, még csak a karom, de az oltás helye sem fájt. – mondta a Borsnak.

Hirdetés

– Hiszem, hogy ez majd mindenkit megvéd attól, hogy ne legyünk betegek, és ne fertőzzünk meg másokat. Talán a ze­nésztársaim nevében is elmondhatom, mindenki szeretne újra zenélni, koncertezni, túl sok idő telt már el, higgyünk az okosoknak és a gyógyszergyáraknak!

Hirdetés

Hozzászólások: