Most érkezett a hír Demjén Ferencről! Rengetegen küldik most jókívánságaikat

Hirdetés

Demjén Ferenc Kossuth-díjas magyar énekes, dalszövegíró és basszusgitáros. december 21-én született, így ma ünnepli a 73.születésnapját. Több mint 800 dalt jegyez. Az Artisjus szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy, Demjén Ferenc nevéhez kötődik. Az eladott lemezeinek száma becslések szerint hárommillió példány körül lehet.

Boldog születésnpot kívánunk.

Hirdetés

Életrajza

1946. december 21-én született Diósgyőrött szülei harmadik gyermekeként. Édesapja a Diósgyőri Vasgyár mérnöke volt, majd politikai okok miatt elbocsátották állásából, és a család Budapestre költözött 1951-ben. Édesapja minisztériumi állást kapott. Ferenc a Kertész utcai Általános Iskola után elvégezte a Petrik Lajos Vegyipari Technikumot (ma: Petrik Lajos Szakközépiskola) és vegyésztechnikus lett. Elkezdte fejleszteni zenei tehetségét, Gosztonyi Jánostól tanult zongorázni.

Testvérei Északkelet-Magyarországon, Svédországban és Budapesten élnek. Háromszor kötött házasságot, de gyermeke nem született. Feleségével, Rebeccával több mint két évtizede házasok. Családjával Budapesten és Dióspusztán élnek.

Politikai nézeteit nem titkolta. Jobboldali beállítottsága közismert. Rendszeresen részt vesz a Fidesz tömegrendezvényein. Ő írta a FIDESZ kampánydalát is, a Föld könnyeit, ami Demjén 60 című albumán is megjelent.

Hirdetés

Karrierje

1970-ben találkozott Bergendy Istvánnal, aki meghívta saját együttesébe. Szövegíróként a Jöjj vissza, vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek. 1970 őszétől Bergendy és zenekara már minden szombaton az E-klubban játszott. Előadásaikat ötezer fő tekintette meg. Az országos ismertséget az 1970-es szilveszteri televízióműsor hozta el számukra, ahol először ki akarták hagyni a zenekart, de egy csúszásnak köszönhetően mégis részt vehettek a programban. Rózsi a Bergendyben Latzin Norberttel írta a legjobb dalait. Első nyilvános fellépésük 1971-ben a Kisstadionban volt.

Demjén 1977-ben kilépett a Bergendyből, és szólóalbumot jelentetett meg, de ennek dalait már az ez év őszén megalakult V’Moto-Rock nevű együttessel mutatta be. 1978 és 1983 Kovács Kati lemezein működött közre. Szöveget írt többek között 1985-ben a Szerelem első vérig és 1987-ben a Szerelem második vérig és a Moziklip című filmek betétdalaihoz, amelyek részben ő is adott elő. Jópár közülük azóta is sokat játszott sláger. A rendszerváltozást követően szólókarrierbe kezdett és azóta szinte évente új nagylemezt jelentetett meg. 1991-ben először koncertezett a Budapest Sportcsarnokban (tizenkétezer ember előtt), amit utána még nyolcszor megismételt. 1996-ban munkásságért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. 2001-ben a Sacra Corona című filmben is megszólaltak szerzeményei. Legutóbbi albuma 2009 decemberében jelent meg, “Lelkünk most is vágtat” címmel.

Hirdetés

Művészneve

2006. márciusában a Heti Válaszban az újságírói kérdésre válaszolva elárulta, hogy nevének története egészen a vészkorszakig nyúlik vissza, ugyanis akkoriban a nyilasok a „rózsi” szót használták a „rohadt zsidó” rövidítéseként. Később az általános iskolás, szintén zsidó osztálytársai nevezték el így, mivel elmondása szerint neki volt közöttük a „legnagyobb” orra.

A máltai és a pozsonyi Lyra fesztivál közönségdíjaHuszka Jenő-díj (1994)A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)Életmű díj (1997)EMeRTon-díj (1997)Arany Zsiráf életműdíj (1997)EMeRTon-díj (2005)Arany Nyíl életműdíj (2006)A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010)Budapest díszpolgára (2010)


Hirdetés

Hozzászólások: