Most érkezett: Orbán Viktor bejelentette az ÉV egyik LEGJOBB HÍRÉT! Ennek most végre minden magyar örülhet! Ez bizony Téged is érint! >>>

Hirdetés

Most jött: Ha nem lesz mutáns vírus, akkor rövid időn belül teljes nyitás jöhet

Orbán Viktor meghívást kapott a Kossuth Rádióba, ahol a jelenlegi helyzetről beszélt. Mesélt többek között a vakcinákról, a beoltottságról, a várható nyitásról és a többi. A miniszterelnök szerint, már csak pár hetet kell kibírni, legalábbis abban az esetben, ha az új mutáns vírusok nem borítanak fel mindent. Kitért izraeli utazására is és, hogy milyen megállapodást kötött

Hirdetés

Megosztotta a hallgatókkal a legfrissebb adatokat is. Hétvégén sikerült 63.000 embert beoltani és úgy látja ez a fajta tempó addig tartható, míg az emberekben van oltási hajlandóság, van elegendő egészségügyi szakember és vakcina. Az adatok azonban arra engedtek következtetni, hogy a nyugati vakcinákból nincs elegendő ezért rendeltek mellé keletit. Ezek normál ütemben érkeznek hazánkba.

Adatai szerint három millió fölé emelkedett azoknak az embereknek a száma, akik oltásra regisztráltak. Mivel nagyon sokan 60 év felett vannak, így el kellett dönteniük, hogy kiket oltanak be előbb. A korábban regisztrált embereket, akik bőven 60 év alatt vannak, vagy az újonnan regisztrált 60 év körülieket. Alapos mérlegelés után a utóbbi tábort választották és őket kezdik előbb beoltani.

Hirdetés

Orbán arról is beszámolt, hogy konzultálni fog a kórházak igazgatóival, mivel az előttünk álló hetek lesznek a legkritikusabbak minden téren. Ez különösen érinti a kórházak szabad kapacitását is.

Arra is kitért, hogy közös izraeli-magyar vakcinagyár épül majd Izraelben.

Előreláthatóan nem lesz arra szükség, hogy külföldi országoktól kérjünk segítséget, mivel adatok szerint hazánkban van a legtöbb lélegeztetőgép és szabad kórházi ágy. Miután mozgósították az orvosi egyetemek végzős hallgatóit, így még jobb a helyzet.

Hirdetés

Hozzászólások: