Most érkezett! Újra börtönbe került Ambrus Attila! Ezért csukták le:

Hirdetés

Amióta a Viszkis rabó 2012-ben szabadult a börtönből, nagyon ügyel arra, hogy még véletlenül se kerüljön vissza. Lehiggadt, rendezett életet él, és immár az apaszerepet is gyakorolhatja.

Mégis rács mögé került – igaz, csak kis időre, és önszántából. Ezúttal 12 év helyett csak 1 órát töltött a hűvösön, ugyanis barátai segítségével gyorsan sikerült kiszabadulnia. Attila a budapesti Neverland egyik legjobb tematikus szabadulószobáját próbálta ki két barátjával. A Lokálnak mesélt az élményről.

Hirdetés

„Életem jelentős részét börtönben töltöttem, januárban volt hét éve, hogy kint vagyok. Igyekszem kerülni a bajt, nem szerettem volna újra rács mögé kerülni, de így egy rövid időre mégis bevonultam. Kicsit tartottam tőle, hogy milyen élmény lesz, de nagyon jól éreztük magukat, kevesebb mint egy óra alatt meg tudtunk oldani minden feladatot, és ki tudtunk szabadulni” – mondta Ambrus Attila, aki azt vallja, hogy pénzzel mindig le lehet fizetni az őröket, de itt nem kellett: az együttműködésre és a logikára volt a legnagyobb szükségük a résztvevőknek.

A Viszkis a börtönös szabadulószoba kipróbálása után azt mondta, hogy a játék a Gyorskocsi utcai fogdából való “kisétálását” juttatta eszébe.

Hirdetés

Hozzászólások: