Most jött: Mindenkit érintő változás a rezsicsökkentésben, több gázt fogyaszthatunk
Hirdetés
Bele kellett nyúlni a régiónként eltérő fűtőérték miatt a rezsicsökkentés módosításába. Mostantól elsősorban a fűtőérték lesz a döntő, és nem a felhasznált mennyiség – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent legújabb rendeletből.
Kedden jelentették be a Kormányinfón, hogy az egyértelműség miatt – illetve hogy igazságos legyen a rezsicsökkentett földgáz ára – 7,6 százalékkal, 63 645 MJ-ra megemelik azt a hőmennyiségkorlátot, amit augusztus 1-jétől a 102 forint/m3 körüli rezsicsökkentett áron vételezhetnek a háztartások. Így csak az e feletti részre kell kifizetni a 732,4, illetve 752,5 forint/m3-es lakossági piaci árat.
Hirdetés
Tehát ez a szabály mostantól lehetővé teszi, hogy minden háztartásnak jár éves szinten 63 645 MJ-nyi hőmennyiség. Ez az érték a legjobb fűtőértékű településeken legalább 1729 köbméternyi gázt jelent, ám a legrosszabb fűtőértékű településeken ennél akár több száz köbméterrel többet is felhasználhatnak.
Azt, hogy mennyivel nőhet a rezsicsökkentett értéken belül a gázfelhasználás, a fűtőérték fogja eldönteni. Abban, hogy mindenki ki tudja számolni, végül mennyi gáz jár neki, a számlarészletező felső sarka tud a segítségünkre lenni, a Fűtőérték MJ/m3 rubrika.
Elemzők szerint a módosítást azért kellett meglépni, hogy a 1729 köbméteres éves gázfogyasztási korláthoz már ne kelljen hozzányúlni, de az országban felhasznált gáz eltérő fűtőerejéből adódó igazságtalanságot ki lehessen küszöbölni. Ezért emelte meg a kormány a hőmennyiség felső plafonját.
Hirdetés
ÍGY AZ ORSZÁG SZÁMOS RÉSZÉN AZ 1729 KÖBMÉTERNÉL VALÓJÁBAN AKÁR 75-100 KÖBMÉTERREL MAGASABB IS LEHET AZ ÉVES GÁZMENNYISÉG.
Az ország egyes részein a gáz fűtőértéke két fontos tényezőtől függ – ahogy azt a Portfolio összegezte. Egyrészt régiónként eltérnek a keverési arányok, hiszen nem mindegy, hogy korábban tárolták-e a felhasznált gázt, vagy itthon termelték, illetve importálták. Másrészt minden mérési ponton más a légköri nyomás. Nagy vonalakban ezért lett fontos a fűtőérték, és nem a felhasznált gázmennyiség.
Hirdetés