Müller Cecília: Egyértelműen túl vagyunk a harmadik hullámon

Hirdetés

Most már egyértelműen túl vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámán – jelentette ki Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.

György István, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője a sajtótájékoztató elején közölte, hogy Magyarországon az átoltottság már 46 százalékon mozog, szemben az uniós átlaggal, ahol ez csak 29 százalék.

Hirdetés

Kifejtette: a pénteki adatok szerint 4,5 millió embert legalább egy alkalommal sikerült beoltani.

“Most már bárki, akár napokon belül megkaphatja az oltást” – mondta, hozzátéve, hogy már a legfiatalabbakat is meg tudják védeni.

György István azt is felidézte, hogy csütörtökön megkezdődött a 16–18 évesek oltása is.

Aki még nem tette közülük, az keddig még időpontot foglalhat – emlékeztetett.

Hirdetés

Felidézte, hogy pénteken megkezdődött azoknak az embereknek a Pfizer-vakcinával való oltása, akik tegnap időpontot foglaltak erre az EESZT rendszerében. Ők is keddig foglalhatnak, ha még nem tették meg.

“Ha úgy látjuk, hogy nem fogy el minden hely, akkor további személyeknek fogunk SMS-t küldeni” – mondta

Müller Cecília elmondta, hogy a járványadatok „folyamatosan, tendenciózusan kedvező irányba alakulnak”. Hozzátette: véleménye szerint ez egyértelműen azt jelzi, hogy

Hirdetés

Hozzászólások: