Nagy bejelentés a kormánytól: További 106 ezer szülő kap 33 milliárdnyi forintnyi ingyenpénzt a választásokig

Hirdetés

A mai bejelentés szerint az uniós forrásból megvalósuló napelempályázatokon a kormány elengedte az ütemezett forráselosztást, ami alapján az első körben csak 100 milliárd forint szórt volna ki. Ehelyett a támogatást minden jogosult gyorsan megkapja.

Hirdetés

A kormány megemeli a lakossági napelemes pályázat első ütemének keretösszegét. Ennek köszönhetően mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult, megkapja majd a napelem telepítésére, illetve komplex, megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítésre igényelhető, vissza nem térítendő támogatást – jelentette be keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A magyar Helyreállítási és ellenállóképességi terv keretében meghirdetett felhívás a vártnál is népszerűbb volt, ezért a kormány megemelte az első ütem keretösszegét, így minden jogosult pályázó támogatáshoz juthat a közlemény szerint. Ehhez a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és biztosítja a szükséges forrásokat annak ellenére, hogy az Európai Bizottság késlekedik a terv elfogadásával.

Hirdetés

Emellett meghosszabbodik a projektek megvalósítási határideje, a pályázóknak napelemes rendszer kiépítése esetén fél évvel, illetve fűtéskorszerűsítési beruházás megvalósításakor nyolc hónappal több ideje lesz az energetikai fejlesztések megvalósítására. A szállítói előleg igénylésére vonatkozó szabályok egyszerűsítésével pedig csökkennek a kivitelezők adminisztratív terhei, hogy minél előbb megkezdődhessen a nyertes háztartások korszerűsítése. A benyújtott pályázatokról a következő hetekben születik döntés – közölte az ITM.

Hirdetés

Hozzászólások: