Nagy változás jöhet az alsó tagozatban: 35 perces tanórák, kevesebb házi
Hirdetés
Rövidebb órák és kevesebb lecke jöhet: így változtatnák meg az alsó tagozatot
Jelentősen átalakulhat az alsó tagozatos gyerekek iskolában töltött napja, ha az intézmények élnek az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium új javaslataival. A tervek között 35 perces tanórák, hosszabb szünetek, kevesebb otthoni házi feladat, valamint jóval több játék, mozgás és mese is szerepel. Fontos azonban, hogy egyelőre ajánlásokról van szó, nem minden iskolára kötelező változtatásokról.
Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár „Legyen élmény a tanulás!” címmel küldte el az iskoláknak azt a javaslatcsomagot, amely gyermekközpontúbbá és rugalmasabbá tenné az oktatást az első négy évfolyamon.
Az egyik legnagyobb változást a jelenlegi tanórai rendszer átalakítása jelenthetné. Az iskoláknak azt javasolják, vizsgálják meg, miként lehetne akár 35 perces tanórákat bevezetni. A rövidebb órák mellett hosszabb, egymással összekapcsolódó tanulási blokkoknak is helyet adnának, így nem feltétlenül a hagyományos, egymást követő tanórák határoznák meg az egész napot.
Már a reggeli iskolakezdés is más lehetne. A gyerekeknek nem kellene feltétlenül azonnal egy hagyományos tanórával indítaniuk a napot: beszélgetőkörrel, közös olvasással, mesehallgatással vagy mozgással hangolódhatnának rá a tanulásra.
A házi feladatok mennyiségét szintén csökkentenék. Első osztályban, valamint az egész napos oktatást biztosító iskolákban lehetőség szerint nem adnának kötelező otthoni írásbeli feladatot. Hétvégére és az iskolai szünetek idejére pedig csak kivételes esetben kapnának kötelező leckét a gyerekek.
Az iskoláknak évfolyamonként azt is meg kellene határozniuk, hogy mekkora mennyiségű házi feladat tekinthető elfogadhatónak – írja a HVG.
Nem kizárólag a tanulás időtartamán változtatnának. A tervek szerint hosszabb udvari vagy mozgásos szüneteket lehetne kialakítani, az ebédre pedig több idő jutna. A délutáni foglalkozások sem egyszerűen a délelőtti tanítás folytatásaként működnének: nagyobb szerepet kapna a szabad játék, a mese, a mozgás és a művészet.
A mindennapos mese is hangsúlyos eleme a javaslatnak. Az alsó tagozatos osztályokban rendszeresen helyet kaphatna a felolvasás, a mese vagy más történetek közös meghallgatása.
Az iskolai oktatás egy része ráadásul kikerülhetne a tantermekből. Lehetőség szerint havonta projekt- vagy élménynapokat szervezhetnének, például erdei, vízi, múzeumi, könyvtári vagy művészeti programokkal. Gyakoribbá válhatnának a múzeumokban, könyvtárakban, sportlétesítményekben és természetben megtartott foglalkozások is.
A matematika és a természettudományos ismeretek oktatásában több gyakorlati feladatot, kísérletet, mérést és környezetmegfigyelést alkalmaznának. A cél az lenne, hogy a gyerekek a hétköznapi élethez kapcsolódó helyzeteken keresztül is találkozzanak a tananyaggal.
A testnevelésben szintén az élményközpontúbb megközelítés kerülhetne előtérbe. A hagyományos foglalkozások mellett több szabadtéri játék, séta, természetjárás, néptánc és csapatjáték jelenhetne meg.
Nagyobb teret kapnának a művészeti tevékenységek is. Az ének és a rajz mellett a zene, a kézművesség, a tánc, a dráma és a bábjáték is rendszeresebben beépülhetne az iskolai mindennapokba.
A javaslat az értékelésen is változtatna. A puszta minősítés helyett nagyobb hangsúlyt helyeznének a személyre szabott, fejlesztő és szöveges visszajelzésre, amely részletesebben mutathatná meg a gyermek fejlődését.
Az intézményeknek emellett világos szabályokat és eljárásrendet kellene kialakítaniuk a fizikai, illetve az online bántalmazás megelőzésére és kezelésére.
Mindez azonban egyelőre nem jelenti azt, hogy minden alsó tagozatos diák automatikusan 35 perces órákra jár majd, vagy teljesen eltűnik az otthoni házi feladat. A dokumentum ajánlásokat fogalmaz meg az intézmények számára, így a konkrét megvalósítás iskolánként eltérhet.
Hirdetés


