„Nagyon hiányzik” – nem tudja a család, miből fogja eltemetni a Balatonba veszett Dávidot
Hirdetés
“Nagyon bíztam a Jóistenben, hogy életben hozza vissza a gyerekemet, nem így lett” – mondta az RTL Híradónak a Balatonba fulladt fiúk egyikének édesanyja. A 17 éves fiatal és barátja szombat este tűntek el a vízen, kedd reggel találták meg holttestüket a balatonaligai strand közelében.
Kedd délelőtt több tucat vitorlás sorakozott a balatonaligai kikötőben. A környéken szinte semmi mozgás nem volt, kora reggel lezárták. A hajók mellett, az egyik bódé körül több rendőrautó parkolt, a területet járőrök figyelték. A rendőrök mellett néha feltűnt egy fehér overálos helyszínelő is.
Hirdetés
Reggel nyolc óra előtt nem sokkal érkezett bejelentés egy horgásztól, hogy holttestet talált a vízben a kikötő és a strand környékén. Perceken belül földön és vízen is rendőrök szállták meg a területet. Alig negyed óra múlva a másik fiú holttestét már ők találták meg.
Az egyik elhunyt fiú, a 17 éves Dávid édesanyja a Híradónak azt mondta: “nagyon bíztam a Jóistenben, hogy életben hozza vissza a gyerekemet, nem így”. Vaktai Beáta elmondása szerint megérezte, hogy előkerült a fia, majd reggel a másik eltűnt fiú családja hívta őket, hogy megtalálták a holttesteket.
“Éreztem, hogy a gyerekem megvan. Nem vagyok most sem észnél. Bele vagyok betegedve, fáradt vagyok, hogy így kell látnom a gyerekemet, hogy így kell eltennem őt. Nagyon hiányzik a házban. Nem tudunk bent lenni. Akármerre megyünk, szinte ott van, ott érezzük a gyereket” – fogalmazott.
A család képtelen feldolgozni a történteket.
Hirdetés
Szerény anyagi körülmények között élnek, nyolc gyereket nevelnek egy kis parasztházban. A szombat délutáni baleset után hiába szerettek volna azonnal elutazni a Balatonhoz, nem volt rá pénzük.
Kedd délelőtt is csak az önkormányzat gyorssegélyéből tudott útnak indulni az apa. A fiú elvesztése a lelki teher mellett hatalmas anyagi terhet is jelent számukra, ugyanis egy ideje már kenyérkereső volt. A Balatonhoz is dolgozni ment.
Dávid családja azt mondta, kilátástalan helyzetbe került, egyelőre azt sem tudják, hogyan fogják eltemetni a fiukat. Az önkormányzat próbál segíteni. Beri Tamás, Tornanádaska polgármestere elmondta, a temetkezési vállalkozók azt mondták, hogy közel egymillió forintért szállítanák haza a holttestet.
A polgármester szerint a már odaadott gyorssegély mellé – a jogszabályok szerint – csak egy 30 ezer forintos temetkezési segélyt tudnak adni, ezért keresik a megoldást. “A jegyzőt behívattam és kérdeztem, hogy milyen segítséget lehet nekik nyújtani. Kiderült, hogy egy elkülönített számlára lehetne kérni részükre segítséget” – mondta Beri Tamás.
A családnak maga a polgármester és a falubeliek is felajánlottak már segítséget. Ahogy elkészül a letéti számla, bárki adakozhat.
Hirdetés