Nagyon súlyos a helyzet! Kórházigazgató: “Azokat a felvételeket kell elképzelni, amit Olaszországban láttunk”

Hirdetés

Borzalmas körülményekről, emberhiányról és rettenetes Covid-helyeztről számolt be az ózdi kórház főigazgatója.

Azokat a felvételeket tessék szíves lenni elképzelni az ózdi kórházban, amit annak idején az olasz helyzettel kapcsolatban láttunk.
– mondta az ózdi televíziónak Bélteczki János, a város kórházának főigazgatója – vette észre a HVG.

Hirdetés

Bélteczki hozzátette, “Ezt éljük meg nap mint nap és iszonyatos terhelést jelent a dolgozókra, mind fizikálisan, mind szellemileg.”

Elmondása szerint normális esetben mindössze hét intenzíves ággyal működik a kórház. Viszont most 17 lélegeztetett Covid-beteg van az intenzív osztályon és további 150-et látnak el. “Nyilván ugyanazzal a létszámmal, mint az egyébként hétágyas intenzív osztályunkat kellett működtetni” – mondta a főigazgató.

Nehezíti az ellátást a szakemberhiány is: többen nem írták alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, de volt olyan is, aki máshol kapott jobb ajánlatot. Ráadásul a helyi háziorvosi rendszerben rengeteg a betöltetlen hely, és így naponta plusz 30-40 ember egyenesen a kórházba megy segítséget kérni a sürgősségi ambulancián.

Hirdetés

A tavalyi olasz helyzet volt az első olyan eset a világon, ahol kikerültek képek arról, hogy milyen ha a koronavírus túlterheli az egészségügyi ellátórendszert:

Forrás: 444Ózdi tévé

Hirdetés

Hozzászólások: