Négy ukrán városnál humanitárius folyosó megnyitását ígérte az orosz haderő

Hirdetés

Fotó: TASR

Az orosz fegyveres erők 10 órától (közép-európai idő szerint 8 órától) fegyvernyugvást hirdettek négy ukrán városnál – Kijevnél, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál -, humanitárius folyosót nyitva a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához – közölte hétfő reggel az orosz védelmi minisztérium.

Hirdetés

A tárca a döntést a katasztrofális humanitárius helyzettel indokolta, valamint azzal, hogy Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az ügyben személyes kérést intézett Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz. Az orosz fél értesítette az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának illetékes szerveit az ukrajnai humanitárius folyosók megnyitásáról – közölte a koordinációs központ.

A moszkvai katonai tárca részletesen leírta az útvonalakat, amelyeken a menekülők elhagyhatják a várost. Kijevből és Harkivból egy-egy folyosó vezet Fehéroroszország, illetve Oroszország felé, Mariupolból és Szumiból két-két út nyílik meg ukrán, illetve orosz területre.

A védelmi minisztérium közölte, hogy az evakuálást egyebek között drónokról fogja ellenőrizni, és figyelmeztette az ukrán felet, hogy “ezúttal haszontalan és értelmetlen” lesz Moszkvát megvádolni a humanitárius művelet megszakításával. A tárca hangsúlyozta, hogy konkrét lépéseket várnak az ukrán hatóságoktól, valamint a felsorolt városok vezetésétől.

Hirdetés

Az orosz védelmi minisztérium egy vasárnap éjjel kiadott közleményben arra figyelmeztetett, hogy Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az Azov nacionalista zászlóalj emberei a Harkivi Fizikai és Műszaki Intézet kísérleti reaktorának felrobbantását tervezik, hogy az incidensért az orosz fegyveres erőket tegyék felelőssé. A tárca szerint a narratíva orosz rakétacsapásról fog szólni. A tájékoztatás külön kitért rá, hogy vasárnap külföldi újságírók érkeztek a városba “a provokáció következményeinek rögzítésére”, valamint azért, hogy Oroszországot vádolják meg a környezeti katasztrófáért.

Az orosz haderő korábban a zaporizzsjai és a csernobili nukleáris létesítményt vonta ellenőrzése alá, azzal a deklarált céllal, hogy elejét vegye a provokációnak.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés