Nem értik a rajongók, hogy lehetett ekkora hülyeséget írni a Drága örökösökbe
Hirdetés
Egy logikai paradoxon lett az RTL Klub Drága örökösök című sorozatából.
A tévésorozatnak álcázott Xixo reklám mostani részeiben, már nem csak, hogy sokak számára kiderült, hogy a kiváló Koltai Róbert által alakított Szappanos Kálmán él, de a szereplő aktívan fel is bukkan a sorozatban.
Hirdetés
Aki nem ismerné, ez az a sorozat, ami úgy indult, hogy az isten háta mögötti faluban szerény körülmények között élő Koltai Róbertet elütik Budapesten, majd kiderül – persze nem azonnal -, hogy az öreg Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb műkincskereskedője és több százmilliós vagyont hagyott az egész műkincs-bizniszről semmit nem tudó gyermekeire és nagykorú unokáira: már ha az örökösök egy évet kibírnak a szülőfaluban, anélkül, hogy azt 12 óránál hosszabb ideig elhagynák.
Aztán szépen lassan kiderül, hogy a papa nem is halt meg, vagyis innentől kezdve értelmét vesztené a mesés örökség miatti önkéntes karantén, ezt mostanra már az örökösök is tudják
mégsem merik elhagyni a falut, sőt alig várják, hogy kézhez kapják a lóvét. Amiben már önmagában nincs logika.
De úgy alakult, hogy miközben az örökösök Xixos-palackokat emeltek jobbról balra, addig a Szappanos-család feje visszatért Magyarországra ausztriai hiátusából és megtudta, hogy van neki még egy örököse (de ugye nincs is örökség, hiszen nem halt meg), a falu legnagyobb bűnöző lángelméje, a saját (ártatlan) feleségét 20 évig egy thaiföldi börtönben hagyó volt polgármester személyében, akiről ő eddig nem tudott.
Hirdetés
Na mit csinál a majd egy éve rejtőzködő “örökhagyó”? Hát magához rendeli a falu legmegbízhatatlanabb személyét, aki egyébként éppen azokkal szövetkezett többször is, akik többször is a családja életére törtek.
Ezt most nem nagyon értik a sorozat rajongói, akik eddig eléggé megbocsájtóak voltak az olyan low-budget húzásokkal szemben, mint amikor egy A4-es lappal öltöztettek fel egy autót taxivá vagy amikor onnan kellett tudniuk, hogy a rendőrségen vagyunk (ami eleve nyilvánvaló volt), hogy egy A4-es lapot egy vezetékes telefon felé ragasztottak és ráírták, hogy Kárászi Rendőrség, de a sokadik logikai abszurdum már nem járja át őket kellemes érzésekkel.
Hirdetés
Egyre általánosabb vélemény, hogy a sorozatot már az előző szezonnal abba kellett volna hagyni, ugyanis mostanra teljesen kifulladt és olyan szinten rugaszkodott el saját alapkoncepciójától, hogy azzal megcsúfolja mindazt, amiért korábban megszerették a rajongói.
A Drága örökösök mostanra a bűnös élvezet jellegét is kezdi elveszíteni, s bár ez a nézettségen nem érződik, mostanra sokak számára inkább egy hate-watching (amikor azért nézünk valamit, hogy utána együtt tudjuk utáni másokkal közösen) formula lett, pedig alig egy éve még az egyik legünnepeltebb magyar sorozat volt.
Forrás: filmsor.net
Hirdetés