Német lap: egymillió menekült érkezésére számít a berlini vezetés

Hirdetés

Fotó: shutterstock.com

Egymillió ember menekülhet Németországba Ukrajnából az orosz invázió miatt a szövetségi kormány frissített előrejelzése szerint – írta a Bild am Sonntag (BamS) című német vasárnapi lap.

A BamS az Ukrajna elleni háborút elindító orosz elnökre, Vlagyimir Putyinra utalva azt írta, hogy a “Putyin-invázió” miatt Németországba menekülő emberek száma a szövetségi kormány új helyzetértékelése alapján nagyságrendekkel meghaladhatja az első becslésékben jelzett 340 ezret, és elérheti az egymilliót.

Hirdetés

Hozzátették, hogy a kormány szerdai – a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) beszámolójával egybekötött – válságtanácskozásán Annalena Baerbock külügyminiszter az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és a terület más nemzetközi szervezeteinek adataival kapcsolatban kiemelte: egyelőre mintegy tízmillió ukrajnai menekült fogadására kell felkészülnie a nemzetközi közösségnek, de ha még tovább tart az orosz inváziós erők egyre inkább lakóövezeteket is sújtó “bombazápora”, akkor jóval több ukrán állampolgár kényszerülhet a hazája elhagyására, és Németországban is sokkal több embernek kellene menedéket biztosítani.

Hirdetés

A berlini vezetés azzal számol, hogy a Kreml agressziója elől Németországba menekülő emberek hosszabb ideig maradnak, hiszen “nem látszik a háború vége, és számos ukrajnai városban súlyos károk keletkeztek”, így például Mariupolban “az orosz rakéták már a lakások 80 százalékát megsemmisíthették” – írta a Bild am Sonntag.

Idézték mások mellett a német nyelvterület egyik legelismertebb menekültügyi szakértőjét, Gerald Knaust – a leginkább a 2016-os EU-Törökország menekültügyi megállapodás ötletgazdájaként ismert elemzőközpont, az Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetőjét -, aki a menekültek EU-s tagországok közötti elosztását sürgeti. Ki kell építeni egy légihidat a többi között Spanyolországba, Portugáliába, Franciaországba és Nagy-Britanniába, “különben március végéig nem egymillióan, hanem kétmillióan érkeznek Németországba és Ausztriába” – mondta a szakember.

Ha a kormány új előrejelzésének megfelelően alakulnak a fejlemények, bő fél évtized alatt másodszor dőlhet meg az egy év alatt érkező menekültek számának rekordja Németországban. Az egyelőre még érvényes rekordot 2015-ben jegyezték fel, akkor 890 ezer menekült érkezett.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: