Ő Papp Gergő szerelme: a 24 évvel fiatalabb Petrával két éve vannak együtt

Hirdetés

Papp Gergő és Pintér Petra idén már a második közös karácsonyukat ünnepelhetik együtt.

Papp Gergő 2020 nyarán lepett meg mindenkit azzal, hogy a Reggeli élő adásában bejelentette, 17 év házasság után elválnak a feleségével. Akkor azzal indokolta a döntését, hogy az elmúlt két évben sok minden megváltozott, melynek eredményeként a tévés és Judit is új párra talált.

Hirdetés

Nem sokkal később az is kiderült, ki rabolta el Pimasz úr szívét. Egy gyönyörű énekesnő mellett találta meg a boldogságot, akivel immár két éve alkotnak egy párt.

Papp Gergő és párja

Pintér Petra több együttesben zenél, kedvesével is a szakmája hozta össze. A Tom Stormy Trio x Petrovna nevű formáció klipbemutatója miatt vendégeskedett az RTL Klub reggeli műsorában 2019 januárjában, az ominózus adás házigazdája pedig majdani párja volt.

Hirdetés

A beszélgetésen kívül ekkor még nem történt köztük semmi, a szerelem lángja akkor lobbant fel, miután a következő év februárjában ismételten találkoztak egy buliban.

Hirdetés

– Egy közös barátunk születésnapját ünnepeltük, és a bulin összefutottunk. Mivel találkoztunk már a műsorban, csevegni kezdtünk, aminek az lett a vége, hogy hajnalig csak egymással beszéltünk. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk, már az első pillanatban tudtam, hogy ez komollyá is fordulhat, és az érzés kölcsönös volt – mesélte a műsorvezető a Blikknek 2020 júliusában.

Petrával immár a második közös karácsonyukra készülnek, és a róluk készült fotó alapján nem is lehetne köztük nagyobb összhang,  a fekete szépség szülei azonban nem fogadták el lányuk választottját .

Hirdetés

A mostani párom jóval fiatalabb, mint én, konkrétan feleannyi idős. Életemben először tapasztalom azt, hogy a szülei nem hajlandóak tudomást venni a létezésemről, aminek egy picit örülök, mert nem kell vidékre járnom rántott húst enni vasárnap, meg egy csomó minden alól mentesülök –  mesélte Papp Gergő november végén a  NőComment!  vendégeként .

forrás



Hirdetés