Öngyilkos lett a gyógyíthatatlan betegsége miatt a népszerű magyar tévébemondó: 16 éves lányát hagyta egyedül

Hirdetés

Öngyilkos lett a gyógyíthatatlan betegsége miatt a népszerű magyar tévébemondó: 16 éves lányát hagyta egyedül

Hazánkban az első bemondók 1957 tavaszán kerültek az akkori egyetlen televízió képernyőjére. Mindenki ismerte őket, és sokan közülük nagyon fiatalon, daganatos betegségben mentek el. Így máig sok találgatás van haláluk okai körül.

Hirdetés

1970-ben ezen a napon, június 2-án dobta el magától az életet csupán 42 esztendősen a közkedvelt tévébemondó Lénárd Judit, aki egy időben a Delta című tudományos magazint is vezette.Kolozsváron született 1928-ban, talán innen ered a szép beszéde is, amiért rajongtak a tévénézők. Pedig jobbára csak a délutáni és esti műsort mondta el. De szépen beszélt, mosolygott és áradt belőle valami megmagyarázhatatlan elegancia. Színésznőként kezdte a karrierjét, aztán szépen lassan elkezdett közelíteni a televíziózás felé.

1960-ban ő is ott lehetett a nagy bemondókvartettben, Tamási Eszterrel, Takács Marikával és Varga Józseffel. Lénárd Juditnak ekkor már hatéves volt a kislánya, a kis Kata, akit egyedül nevelt, mivel a házassága tönkrement. Lénárd Judit vezethette a kezdetekkor a Delta című tudományos magazint (később Kudlik Júlia vette át), mellette pedig mesélt is esténként a tévét néző gyerekeknek.

 Egy idő után azonban úgy érezte, a tévézés után visszatérne inkább a színházba, ám a döntnökök úgy voltak vele, csak zavart okozna a színházi nézőkben, ha feltűnne a színpadon egy bemondó…

Hirdetés

Aztán minden összeomlott. A gyilkos kór támadta meg a szervezetét. A tévés kollégáinak nem mondta el, hogy beteg, csak a családja és az akkor 16 éves kislánya, Kata tudta. Azt is csak ők, hogy áttétek keletkeztek. Lénárd Judit pedig nem akart szembe nézni a gyötrelmes véggel és 1970. június 2-án önkezével vetett véget az életének.

Varga József 1929–1981Infarktus – 51 évesen

1958 augusztusában a nézők megismerkedhettek a Magyar Televízió első férfi bemondójával. Az abonyi születésű férfi némi öniróniával Savanyú Jóskának nevezte magát, ugyanis rendszeresen szerepelt a televízió szórakoztató műsoraiban. Imádták őt, nagyon szépen beszélt, beszédstílusával, fanyar humorával mindenkit lehengerelt. Rádiónál is dolgozott, mielőtt képernyőre került. Hirtelen lett rosszul, munka közben, élő adásban. Infarktust kapott, 51 évesen halt meg.

Tamási Eszter (1938–1991)

Agydaganat – 53 évesen

Kedves, mosolygós teremtés volt. Láthattuk a Híradóban, az Iskolatelevízióban, konferált a Táncdalfesztiválokon. 53 esztendős korában halt meg agydaganatban. A daganat olyan veszélyes helyen fejlődött ki, melyhez évekig nem mertek hozzányúlni. Aztán1990-ben mégis muszáj volt megműteni. Élni akarás volt benne, de nem tudott megbirkózni a fránya betegséggel. Hosszas szenvedés után, kórházi ágyán halt meg.

Hirdetés

Takács Marika 1938–1997Mellrák – 59 évesen

A férfiak egyik fele Tamási Eszterért, a másik érte rajongott… Persze ők emiatt nem rivalizáltak egymással. A szép arcú bemondónő nagyon precíz volt, ritkán hibázott. Kazimir Károly, a Thália Színház hajdani direktora volt a férje. Sokáig úgy tudták, nem lehet gyermekük, ezért a sors ajándékának tartották, amikor Marika 42 esztendősen világra hozta leányukat, Annamáriát. Nem sokkal utána egy csomót találtak a mellében, ami jóindulatúnak tűnt. Ám tíz évvel később ismét jelentkezett a probléma: a régi csomó rosszindulatúvá vált. Senkinek nem beszélt róla, titokban járt orvoshoz. A végsőkig tartotta magát, nem hitte el, hogy meg fog halni. Lánya, aki televíziós szerkesztőként, műsorvezetőként dolgozik, főiskolai vizsgafilmjét róla készítette.

Hajas Ilona (1951–1989)

Anyagcserezavarok – 38 évesen

A pécsi lány a karrierje miatt költözött Pestre kislányával – az ismert rádiós, Vincze Vivien –, aki 1973-ban született első szerelmétől. Majd1980-ban férjhez ment, de továbbra is ingázott a főváros és Pécs között, hiszen vidéken irodalmi színpadon játszott. Ráment az egészsége, fizikailag teljesen kimerült. Anyagcsere- és látászavarok léptek fel nála. Egyik napról a másikra meg is vakult, de a szeme világát még sikerült megmenteni. Ám ezután is sokat betegeskedett, miközben már házassága is romokban hevert. Egyre többször került kórházba, és szervezete végül feladta a harcot.

Hirdetés

Hódos Jutka 19471972Autóbaleset – 35 évesen

A TV Híradó esti adásaiban volt látható, mint ahogy a Válaszolunk leveleikre című szórakoztató műsorban is. 35 évesen hunyt el egy tragikus autóbalesetben. 1972. november 23-án Aszódon megrongálódott fénysorompó helyett jelzőőr jelezte a vonat érkezését. Az MTV Volga gépkocsijával egy vidéki riportról tartottak hazafelé. A friss jogosítvánnyal rendelkező vezető nem vette figyelembe az átjárót fedező jelzőőr lámpajelzését, így a tehervonat elé hajtottak. A vezető és két utasa azonnal meghalt.

Szádvári Gabriella – Fatalon eltűnt és meghalt

A ’70-es években a szép, szőke 22 éves lány lett a korszak legfiatalabb bemondója. Majd később a legrövidebb karrierű bemondónőként lett ismert… Miután bundát lopott a Corvin Áruházból, száműzték a képernyőről is. Rózsa György felesége volt, aki akkoriban vált el tőle, mikor napvilágot látott ez a kellemetlen ügy. Csak annyit tudni róla, hogy már ő sincs az élők sorában, fiatalon elhunyt.

A találgatások leginkább arról szólnak, hogy a tévézés korai korszakában feltűnt emberek megbetegedéséhez köze lehetett az akkoriban használt katódsugaras kameráknak is. Szakértőket kérdeztünk meg, van-e ennek alapja, ám senki nem vállalta névvel, arccal mondandóját. Ezt azzal indokolták, hogy pontos választ csak akkor tudnák adni, ha az akkoriban használatos kamerákat meg lehetne vizsgálni, be lehetne mérni, de ezek a típusok ma már nincsenek használatban. Ugyanakkor többen is azt mondják, nem hiszik, hogy bármilyen összefüggés lenne itt. Ugyanis ha volt is káros sugárzás, azt a kamerák hátrafelé szórták, nem a bemondók felé, ám nagyon sok akkori operatőr él a mai napig is.

Hirdetés

Hozzászólások: